Az önkormányzati fenntartású iskolák állami átvételével kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma számtalan megbeszélést folytatott az érintett szervekkel, szervezetekkel.
Az oktatásért felelős államtitkárság Tarlós István főpolgármesterrrel, mint a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnökével május 27-én tárgyalt, a BÖSZ-szel pedig június 6-án fog további egyeztetéseket folytatni. Az államtitkárság a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökével május 31-én folytatott megbeszélést, emellett június 3-án a Megyei Jogú Városok Szövetségével is tárgyalóasztalhoz ül a szervezet szombathelyen zajló közgyűlésén.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden érintett szervezettel tárgyal ebben az ügyben. Fontosnak tartjuk, hogy az önkormányzatok és az önkormányzati szövetségek pontos tájékoztatást kapjanak az iskolák állami átvételének folyamatáról, megismerjék annak menetét és feltételeit, javaslatokat tegyenek a feladat végrehajtása kapcsán. A központi költségvetésből oktatásra fordított összeget ezentúl nem az önkormányzatok kapják, hanem az állam fordítja az iskolákra. A kormány továbbra is számít az önkormányzatok együttműködésére és tapasztalatára, hiszen közös nemzeti érdek, hogy a lehető leghatékonyabban működő rendszert hozzuk létre.
A kormány arra törekszik, hogy minden településen garantált minőségű oktatást kapjanak a gyermekek. Ahogy abban a Köznevelési Kerekasztal résztvevői is egyetértettek, az iskolák vegyes – önkormányzati és állami – fenntartása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az önkormányzati fenntartású iskolarendszer korábban megbukott, eladósította és csaknem csődbe vitte a településeket. Éppen ezért az állami fenntartás a megoldás, amellyel tiszta felelősségi viszonyok alakulnak ki az oktatásban: az állam ezt követően az iskolák fenntartásért és a működtetésért is felelősséget vállal.
A polgári kormány 2010 óta folyamatosan pótolja az oktatásban a baloldal által elvett pénzeket. A köznevelésben ma iskolafejlesztés, a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógus béremelési és a legnagyobb ingyenes tankönyvellátási program, valamint ingyenes gyermekétkeztetési program zajlik. Az oktatásra fordított költségvetési támogatás jövőre 270 milliárd forinttal nő az ideihez képest, a jövő évi támogatás 455 milliárd forinttal több lesz, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben.
(EMMI Oktatásért Felelős Államtitkárság)