Az idén 1043 iskola regisztrált az immár negyedik alkalommal, április 8. és 12. között megrendezett digitális témahétre, ezzel a tematikus program az indulása óta a legmagasabb részvételi arányt érte el - mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

A helyettes államtitkár ismertette, hogy a témahéten, amely a magyar iskolákban a digitális kihívások megerősítésére törekszik, több mint háromezer projekt készült el, közel 1700 esemény zajlott le, mintegy 140 ezer diák részvételével és csaknem 8 ezer pedagógus közreműködésével. A tematikus programot a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ koordinálta, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (Vekop) támogatásával valósult meg - tette hozzá. Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerint a digitális témahét lehetőséget teremt arra, hogy a tantárgyakban megújuljon a módszertan. A programban idén részt vett a szakképző intézmények fele, amely azt mutatja, hogy azon a területen is fontos szerepe van a digitális kompetenciának.

A helyettes államtitkár szerint a jövőben a tankönyvfejlesztést egyre inkább fel kell, hogy váltsa a digitális tananyagfejlesztés. A témahét - mint fogalmazott - jó lehetőség arra is, hogy a pedagógusok kedvet kapjanak más módszerek bevezetésére.

Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ divízióvezetőjének előadása alapján a témahéten hangsúlyos szerepet kap a multidiszciplináris megközelítés, a matematika, a természet- és mérnöki tudományok, valamint a művészet- és társadalomtudományok együttes megjelenítése, a digitális technológia alkotó használata és az algoritmikus gondolkodás fejlesztése. Hosszú távú célja, hogy a digitális pedagógia az év minden napján jelen legyen a tanórákon - jegyezte meg.

Elmondta, hogy idén a programhoz a 880 vidéki és 134 budapesti intézményen kívül 29 határon túli iskola is csatlakozott.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a témahéthez kapcsolódó pályázatokra április 28-ig lehet folyamatosan nevezni. A három legjobb pályázatot benyújtó köznevelési intézmény, illetve pedagógus több százezer forint értékben juthat digitális pedagógiát támogató eszközökhöz. Az iskolák emellett a témahét partnerei által felajánlott különdíjakra is pályázhatnak. A pályázatok nyertesei június 8-án a Digitális Oktatási Konferencia díjkiosztóján vehetik majd át az elismeréseket. További információ a www.digitalistemahet.hu oldalon érhető el.

A digitális témahét - a Pénz7 és a fenntarthatósági témahét mellett - az egyike a tanév rendjéről szóló rendelet által meghatározott három kiemelt témahétnek, amelyeket országosan, minden intézményben azonos héten rendeznek meg.

A Témahetet az EFOP-3.2.15-VEKOP-17-2017-00001 A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérés-értékelés és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása című projekt keretében rendeztük meg.

(MTI/EMMI)