2010 óta negyven százalékkal, 17,7 milliárd forintról 25 milliárdra nőtt a védőnői szolgálatok finanszírozására fordított összeg - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence a védőnők helyzetéről szólva elmondta, hogy novembertől 33 ezer forinttal nő a havi finanszírozási díj minden területi védőnői szolgálatnál.
A novembertől biztosított pótléknak köszönhetően egy területi védőnő szolgálati díja a 2010-es 257 ezer forintról 385 ezer forintra nő, egy iskolai védőnő díja pedig 240 800 forintról 394 ezer forintra - ismertette az államtitkár. Az emelésre az idén 332 millió forint, jövőre pedig kétmilliárd forint többletforrás jut - tette hozzá.
Az államtitkár azt mondta, hogy 2010 előtt elhanyagolt terület volt a védőnői szolgálat, 2012-ben azonban elkezdődött a védőnői szolgálatok díjemelése, első körben 14 százakkal. Ez folytatódott 2013-ban átlagosan 13 ezer forintos, majd 2014-ben átlagosan 28 400 forint emeléssel.
2016-ban az alapellátás általános többletfinanszírozása keretében a háziorvosi és a fogorvosi praxisok mellett a védőnői szolgálatok is kétmilliárd forint többletet kaptak és ugyanebben az évben jogszabály-módosítással kötelezték a védőnői szolgálatokat arra is, hogy a többletfinanszírozást 100 százalékban béremelésre fordítsák.
Az államtitkár szerint a magyar védőnői szolgálat hungarikum, amely nem csak az egészségügynek, hanem a családpolitikának is fontos eszköze.
Ezért népegészségügyi feladatokat is szeretnének rájuk bízni, a méhnyakrákszűrésbe már bevonták őket, a Magyarországon dolgozó mintegy ötezer védőnő közül ezret ki is képeztek erre a feladatra - közölte Rétvári Bence.
Az államtitkár a gödi Topház Speciális Otthon minisztériumi vizsgálatára vonatkozó kérdésre azt mondta, a vizsgálat a végéhez közeledik, jövő héten lehet eredmény, addigra készülhet el az intézkedési terv, amelybe a csütörtökön nyilvánosságra hozott ombudsmani jelentés megállapításai is belekerülhetnek.
(MTI)