Harmincmilliárd forintot költenek a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványokra, ez tartalmazza a 2,7 millió érintett utalványának összegét, valamint az eljuttatás és a gyártás költségét - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Rétvári Bence fontosnak nevezte, hogy ha Magyarországon végre "jobban mennek a dolgok", akkor mindenki érezze az ország erősödését, ezért kapnak, ahogy tavaly, idén is 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok.
Emlékszünk még azokra az időkre, amikor a nyugdíjasokkal kapcsolatban csak megszorításokról, vagy egyhavi nyugdíj elvételéről beszéltek - fogalmazott az államtitkár hozzátéve, hogy most már sokkal jobb, hogy nyugdíjemelésről, nyugdíjprémiumról, és Erzsébet-utalványokról tudnak beszélni. Megjegyezte, nyugdíjprémiumot Magyarország történetében először idén fizettek ki.
Kérdésekre válaszolva közölte, több mint 27 milliárd az utalványok összege és valamivel több mint 2 milliárd forint az eljuttatás és gyártás költsége. Az utalványokat 2018. december 31-ig felhasználni.
Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője azt közölte, az utalványok felét már kézbesítették, vagy megpróbálták kézbesíteni. Ha a postás nem találja otthon a nyugdíjast, akkor értesítőt hagy hátra, és a posta tíz munkanapig megőrzi a küldeményt - mondta. Közölte, karácsonyig biztosan be tudják fejezni az utalványok kézbesítését.
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.
(MTI)