November 1-jétől 33 ezer forintos havi bérpótlékban részesülnek a védőnők - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.

Rétvári Bence elmondta, a jövő évi költségvetésben kétmilliárd forint áll rendelkezésre a védőnői bérpótlék fedezetére. Hozzátette: emellett jelenleg is folynak a megyei szintű konzultációk a nemzeti védőnői szolgálatról.

Az államtitkár közölte, a kormány az elmúlt években számos intézkedést tett azért, hogy a védőnők anyagi megbecsültségét növelni tudják. Emlékeztetett, hogy 2010 óta a védőnői szolgálatok teljes költségvetési támogatás 17,9 milliárd forintról 27 milliárd forintra nőtt.

Rétvári Bence felidézte, hogy a 2012-ben 14 százalékos, 2013-ban 13 ezer forintos és 2014-ben 24 400 forintos átlagos emeléssel javítottak a védőnői szolgálatok pénzügyi helyzetén. Ezen felül 2016-ban 2 milliárd forinttal növelték a védőnői finanszírozást.

Rétvári Bence kiemelte azt a jogszabályi változtatást is, ami alapján minden védőnő megkapja a többletfinanszírozást, így egy területi védőnői szolgálat díjazása 2010-2018 között 257 ezer forintról 358 ezer forintra nőtt, ezen belül egy védőnő átlagos fizetése 153 322 forintról mostanra 257 128 forintra nő, ami 43 százalékos emelkedést jelent.

Az államtitkár kérdés kapcsán közölte, ez a bérpótlékemelés minden védőnő számára többletjövedelmet jelent, függetlenül attól, hogy milyen konstrukcióban látja el védőnői tevékenységét. Hozzátette azt is, az idei költségvetésben 82 milliárd forint jut az egészségügyben dolgozók béremelésére.

Rétvári Bence azzal kapcsolatban, hogy egy fideszes törvényjavaslat szerint a sportvállalkozások, sportklubok a jövőben mentesülnének az iparűzési adó és a hivatásos sportolók bére után fizetett egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alól úgy reagált: ez is egy olyan javaslat, amely a tömeg- és a versenysport támogatását szolgálja. Hozzátette, a javaslat is arra utal, hogy egy sportklub nem egy vállalkozás, gazdasági társaság, hanem közhasznú feladatot ellátó szervezet, és bízik abban, hogy ezek az adókönnyítések a sportolást még népszerűbbé teszik az emberek körében és többen fognak sporttal foglalkozni.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)