A diákok kétharmada - minden alsó tagozatos gyermek és a szociálisan rászoruló felsősök, vagyis összesen 735 ezren - ingyenesen kapja a tankönyvcsomagot a jövő héten kezdődő tanévben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Rétvári Bence hozzátette: ezzel párhuzamosan tovább csökken a tankönyvek ára, és nő a gyermekétkeztetésre fordított összeg is.

Hangsúlyozta, hogy 2010 óta átlagosan 40 százalékkal csökkent a tankönyvek ára, ez jelentős megtakarítást jelent a szülőknek.

"A baloldal a mai napig támadja az állami tankönyvellátást, a tankönyveket piaci termékként szeretné viszontlátni, de többek között azzal sem számolnak, hogy az azonnali és általános tankönyvár-robbanást okozna" - tette hozzá.

Az államtitkár közölte: a rendszerváltás óta a legnagyobb összeget, összesen 74 milliárd forintot fordítják gyermekétkeztetésre, a rászorulóknak pedig a szünidőkben is biztosítják az ingyenes étkeztetést.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a kisgyermekek 90 százaléka ingyen étkezhet, miután a jogosultak száma a korábbi 92 ezerről 318 ezerre nőtt.

Azt mondta: a kormány 2010 óta pótolja a pénzt az oktatásban és mindent megtesz azért, hogy több pénz maradjon a családoknál, csökkenjenek az iskolakezdés terhei is.

A családi adókedvezmény révén átlagosan évente 240 ezer forinttal több marad egy családnál, ennek köszönhetően a jobb minőségű iskolai felszerelésekre is több forrás juthat - tette hozzá, kiemelve, hogy az idei iskolakezdésre a szeptemberi családtámogatási ellátásokat már augusztus 29-ig, hétfőig elutalják.

A folytatódó adócsökkentésekkel és a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentésével jövőre átlagosan 35-40 ezer forinttal több marad a családok zsebében, a kétgyermekes családok adókedvezménye 30 ezer forintra emelkedik, a legalacsonyabb jövedelmű 120 ezer családnak pedig továbbra is a zsebében marad a bruttó fizetése - sorolta Rétvári Bence.

Megemlítette, hogy jövőre több mint 400 milliárd forinttal több jut az oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben.

Rétvári Bence elmondta: szeptembertől újabb 3,5 százalékkal nő a pedagógusok bére. Béremelésben részesülnek a nevelést, oktatást segítő nem pedagógus végzettségű iskolai dolgozók is, decemberben második alkalommal 35 ezer forint béren kívüli juttatást kapnak, majd januártól további 10 százalékkal nő a bérük.

(MTI)