A Magyar Cserkészszövetség vissza nem térítendő állami támogatáshoz jut a jelenleg romos állapotban lévő kecskeméti, miskolci, valamint a nagykovácsi területén lévő, még felújításra váró ingatlanok terveinek elkészítésére, csaknem 400 millió forint összegben.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kiemelte, a kormánynak fontos a cserkészmozgalom támogatása, ezért is kötöttek 2012-ben stratégiai megállapodást a szervezettel.

A három ingatlan tervezett felújítását csaknem 400 millió forinttal támogatják majd, a segítséggel megfelelő háttér és infrastruktúra jöhet létre a mozgalom működéséhez - jelentette be az államtitkár.

Rétvári Bence a több mint 100 éve működő cserkészmozgalmat méltatva azt mondta, a teljes mértékben önkéntességre épülő szervezetben a legfontosabb értékek a természet tisztelete és szeretete, a hazaszeretet, a hit és a közösség.

Illés Boglárka, az Emmi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy ma már könnyű hozzáférni a virtuális világhoz, a fiatalok folyamatosan online vannak, ugyanakkor felmerül a kérdés, mi lesz a valós közösségekkel, valós élményekkel.

A cserkészeknél azonban a fiatalok erős kapcsolatokat tudnak kialakítani és életre szóló barátságokat köthetnek, ami a szülőföldön való boldogulás egyik alapja, a szülőföldön való boldogulás pedig a gyarapodó nemzet záloga lehet - fogalmazott a helyettes államtitkár.

A fiatalok szerint a szülőföldön maradás három legfontosabb feltétele a család, a barátok és a hazaszeretet. Ezért is kiemelten fontos a családok támogatása, az elmúlt évben mintegy hárommilliárd forint értékben támogatták a családi értékeket erősítő programokat, 2019-től pedig a családok támogatására már több mint 2000 milliárd forint áll rendelkezésre, ez a 2010-es összeg kétszerese.

Pótor József, a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) vezetője elmondta, a mozgalom a legnagyobb magyar ifjúsági szervezet 12 ezer aktív taggal, világszinten pedig több mint 50 millió tagjuk van a cserkészeknek.

Most három ingatlan felújítását kezdik meg kormányzati támogatással: Miskolcon és Kecskeméten erősen romos állapotú cserkészházakat hoznak rendbe, Nagykovácsiban pedig egy szálláshely újul meg - ismertette. Hozzátette, mindhárom ingatlanba várják majd a cserkészek mellett szélesebb körben is az ifjúságot is, szeretnék, ha ezek közösségi, civil házként is működnének.

(MTI/EMMI)