A kormány jövőre is támogatja a családokat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Rétvári Bence hozzátette: 2018 a családok éve lesz, és az eddigieknél még több támogatást nyújtanak a családosoknak. Az államtitkár a kormány családokat segítő intézkedéseiről szólva elmondta: a korábbi átlagos 32 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot 15 százalékra változtatták, ám az adókedvezmények nyomán a családok még ettől is kevesebbet fizetnek, 300 ezer családnál pedig akár 0 százalék is lehet az adó mértéke.

Kiemelte: a munkanélküliség is 12 százalékról 4,4 százalékra csökkent, sokkal könnyebb ma már egy családosnak munkát találni, ráadásul a különböző jogszabályokkal rugalmasabbá is tették a családosok számára a munkavállalást, illetve az édesanyák visszatérését a munkába.

Szólt arról is, hogy a gyermeket vállaló édesanyák diákhitel-törlesztését az első gyermek születésénél felfüggesztik, a második gyermeknél elengedik a tartozás felét, a harmadiknál pedig a teljes összeget.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy idén 340 ezerrel több gyermek kap állami támogatással év közbeni étkeztetést, mint 2010 előtt.

Rétvári Bence a Kossuth rádió 180 perc című műsorának is vendége volt, itt arról beszélt, az a tervük, hogy 2016-2019 között 20 ezer forintról 40 ezerre nőjön a kétgyermekesek havi adókedvezménye. Mint mondta, ez most 35 ezer forintot, vagyis éves szinten 420 ezer forint marad a kétgyermekes családoknál.

(MTI)