Magyarország legkisebb településeire is eljutottak a Gulág-emlékév programjai - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, az emlékév eddigi eredményeit értékelő sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence hozzátette: az emlékév során a határon túli magyarságot is megszólították, hiszen minden olyan elszakított nemzetrész közösségeit bevonták, ahonnan a Gulágra hurcoltak magyarokat.
A Gulág egyik leghíresebb rabja, Olofsson Placid atya halála kapcsán az államtitkár kiemelte: kitartása mindenki számára példát adott. Hozzáfűzet: századik születésnapja alkalmából - amelyet eseménysorozattal is köszöntöttek - megkapta a Magyar Becsület Rend kitüntetést.
"Nagy tisztelettel fogunk rá emlékezni, azt hiszem, példa marad sokak számára nagy nehézségekben való túlélésre, az emberi kitartásra és arra, hogy a hit mekkora erőt adhat valakinek, akár több száz vagy több ezer kilométerre a hazájától" - fogalmazott Rétvári Bence. Jelezte: az atya rabságban töltött éveit képregény formájában is feldolgozták; ezt százezer példányban több mint hatszáz iskolán keresztül juttatták el a közelmúltban a fiatalokhoz. Olofsson Károly, szerzetesi nevén Olofsson Placid bencés szerzetes életének 101. évében vasárnap este hunyt el.
Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke arról beszélt: az emlékév eseményei során 255 magyarlakta településen állítottak szobrot, emléktáblát, és szerveztek utazást az elhurcoltak rabságának helyszínére.
Mint mondta, ez utóbbi célra a mintegy egymilliárd forintos pályázati keretből 500 millió forintot fordítottak, míg 200 milliót kiállításokra, 100 milliót pedig filmek készítésére költöttek.
Noha a Gulágon történtekről az ő nemzedéke 1956-nál is kevesebbet hallott az iskolában, máig élnek megszólaltatható tanúk - fűzte hozzá. Több mint háromszázezer ember nem jött vissza a táborokból - utalt az egykor történtek dimenziójára Schmidt Jenő, köszönetet mondva a minisztériumnak és a kormánynak az emlékév eseményeihez nyújtott támogatásért. Az önkormányzatok a jövőben is partnerek a történelem magyarságot érintő eseményeinek bemutatásában - mondta Schmidt Jenő.
(MTI)