Amennyiben Magyarországra tízezreket telepítenének be, az az egészségügyi kasszát is nagy mértékben megterhelné - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón azt követően, hogy Kemencére érkezett egy szűrőbusz az Egészséges Magyarország Program keretében.

Rétvári Bence elmondta, hogy a bevándorlók egészségügyi ellátása jóval drágább lenne, mint a magyar állampolgároké. Egyrészt a tolmácsolás költségét is ki kellene fizetni, másrészt nem tudható, hogy a korábbi védőoltásokat megkapták-e, és hordoznak-e olyan betegségeket, amelyek fokozottabb egészségügyi odafigyelést igényelnek.

Az ide érkezők ellátása annyira megterhelné az egészségügyet, hogy két év alatt elvinné a tavaly év végi kórházkonszolidáció teljes összegét - mondta az államtitkár.

Beszélt arról is: azzal, hogy a buszokkal "házhoz viszi" a kormány a szűréseket, segíteni akarja az 5000 fő alatti kistelepüléseken élők egészségi állapotának javítását. Hozzátette, hogy eddig országosan több mint 50 helyen ezer fölötti szűrővizsgálatot sikerült elvégezni.

Rétvári Bence kitért arra, hogy a kormány eddigi intézkedései sikeresen csökkentették az orvosok elvándorlását; míg 2010-ben 845-en kértek külföldi munkavállaláshoz engedélyt, addig ez tavaly 334-re csökkent. Hozzátette, hogy emellett pedig évről évre növekszik az orvosi karokon végzők száma: 2010-ben ezer pályakezdő orvos végzett, most pedig 1400. Szerinte mindez annak köszönhető, hogy emelkedett az orvosok bére és igen sok kórházat és szakrendelőt sikerült felújítani.

Urbán Edina, a váci Jávorszky Ödön Kórház főigazgatója arról beszélt, hogy intézményük harmadjára vesz részt ilyen szűrővizsgálatokon, amelyek azért fontosak, mert a korábban felismert betegségek könnyebben és jobban kezelhetők, még azelőtt, hogy esetleg maradandó károsodásokat okoztak volna.

(MTI)