Félmilliárd forintos kormányzati támogatással épül múzeum, kiállítóhely és könyvtár a volt kistarcsai internálótábor területén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Kistarcsán.

Az egykori internálótábor helyszínén tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence elmondta, a Gulág-emlékév keretében a kormány úgy döntött, hogy támogatja Kistarcsán egy múzeum létrehozását, amelyet a volt tábor parancsnoki épületében fognak berendezni. Hozzátette, hogy az épületben fog helyet kapni a városi könyvtár is.

Az államtitkár jelezte, a tervek szerint a beruházás a jövő év őszére készülhet el, s szeretnék, ha minél több rendhagyó történelemórát tartanának majd a múzeumban.

Rétvári Bence azt mondta, hogy az épületegyüttesnek három korszakát lehet megkülönböztetni: az első, amikor a nyilasok idején megkülönböztették, a második amikor a kommunista rendszer kiépítésének idején csúcsra járatták és a harmadik, amikor az '56-os forradalom leverése után ismét használták az épületeket. Egyszerre több ezer embert zsúfoltak be ezekbe az épületekbe embertelen körülmények közé - idézte fel az államtitkár. Rétvári Bence országos felhívást is közzétett: kérik, hogy akinek bármilyen, a volt táborhoz köthető tárgy a birtokában van, és szívesen el is mesélné a hozzá fűződő emlékeit, illetve átadná a tárgyat az alakuló kiállítás számára, az jelezze ezt Kistarcsa önkormányzatának. A felajánlott tárgyakból és emlékekből egy külön, személyes sorsokat bemutató kiállítást rendeznek - mondta Rétvári Bence.

Solymosi Sándor, Kistarcsa polgármestere arról beszélt, hogy régóta szeretné az önkormányzat megfelelően rehabilitálni a volt tábor területét, amely közel két hektáron fekszik. Néhány épületet sikerült már felújítani és beilleszteni a település életébe, de nagy örömmel fogadták a kormány emlékhely-kialakítási szándékát - fűzte hozzá a polgármester.

(MTI)