Rétvári Bence adta át a másfél milliárd forintból felújított Auróra utcai szakrendelőt a fővárosban, a VIII. kerületben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszédében úgy fogalmazott: ha az egészségügyet nem üzleti oldalról közelítik meg, ha az ágazati pénzek nem kórházi széfekre mennek és a privatizáció helyett a közszolgálat áll az egészségügy középpontjában, akkor megvalósulhatnak ilyen fejlesztések.

Az elmúlt években - folytatta - 500 milliárd forintot fordítottak kórházi infrastruktúrára, egészségügyi fejlesztésekre. Megjegyezte: a keresőképtelenségi időt több mint harmadával csökkenthették ezek a beruházások.

Rétvári Bence hangsúlyozta emellett, hogy a fejlesztésekkel az üzemeltetési költségek is kisebbek, és így több pénz juthat az egészségügyi dolgozók bérére.

Az átadón Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta: a szakrendelő ezentúl modern, európai környezetben fogadja a józsefvárosiakat, és az egészségügyi szolgáltatások köre is bővült. Jelezte, mintegy hatezer négyzetméternyi terület újult meg.

Szavai szerint a felújított intézmény Budapest egyik legjobb szakrendelője lett, és szimbóluma, zászlóshajója a Józsefváros újjáépül program elemeinek.

A másfél milliárd forintos beruházásban emeletről emeletre újították fel a csaknem 40 éve épült rendelőt, amelyet egyebek mellett tüdőgondozónak is helyet adó 450 négyzetméteres szárnnyal bővítettek. A betegellátás a tavaly ősszel kezdődött korszerűsítés alatt is folyamatos volt.

Fejlesztették a szakrendelő számítógépes hátterét, és korszerű betegirányító rendszert is kialakítottak, emellett mintegy 50 millió forint értékben cserélték le a rendelő műszereit, berendezéseit.

A projektben 970 millió forint Széchenyi-pályázati forrásból származott, 285 millió forintot a kormány biztosított, további 255 millió forint pedig a VIII. kerületi önkormányzat önrésze.

(MTI)