A kormány eddigi intézkedései biztosították, hogy az ápolási díjra jogosultak közel fele ne az alapösszegű díjra, hanem emelt vagy kiemelt összegű ápolási juttatásra legyen jogosult - válaszolta Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára a független Varju László írásbeli kérdésére.

A Demokratikus Koalíció színeiben politizáló országgyűlési képviselő azt firtatta, van-e akadálya annak, hogy végre az ápolási munkát méltóképpen elismerjék.

Rétvári Bence, az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kiemelte: a kormányzati intézkedések azt is jelentik, hogy az érintettek a korábbi ellátásuk helyett most már az alapösszeg 150 illetve 180 százalékát kapják. Megjegyezte: ez már az alapösszeg másfél illetve majdnem kétszerese, szemben a korábbiakkal.

A parlamenti államtitkár értékelése szerint az ápolási díjat érintően az elmúlt időszakban a kormány által megtett lépések sok ezer családot érintettek pozitívan.

Kifejtette: a módosításokkal 2014. január 1-jétől a fokozott ápolást igénylő hozzátartozóikat ápoló családtagok részére biztosítható emelt összegű ápolási díj összege 38 350 forintról 44 250 forintra emelkedett. Ebben az ellátásban 2015 májusában mintegy 15 ezer személy részesült. Bevezették továbbá a legsúlyosabb állapotú hozzátartozókat ápolók részére a kiemelt ápolási díjat, amelynek havi összege 53 100 forint. Ez a korábban emelt összegű ápolási díjban részesülők esetében mintegy 40 százalékos emelést jelentett. Erre az ellátásra válhattak jogosulttá azok a méltányossági ápolási díjban részesülők is, akik olyan felnőtt hozzátartozójukat ápolják - akik bár nem súlyosan fogyatékosok - de az egészségi állapotuk legfeljebb 30 százalékos. Kiemelt ápolási díjban 2015 májusában több, mint 11 ezer fő részesült.

Kitért arra is, hogy az ápolási díjban részesülők száma 2015 májusában közel 54 ezer volt. A havi 29 500 forintos összegű alapösszegű ápolási díjra 2015 májusában közel 28 ezer fő volt jogosult, tehát az összes ápolási díjra jogosult személy közel fele az ápolási díj magasabb összegű formáiban részesül.

(MTI)