Az átlagost meghaladó mértékű az oktatás- és egészségügyben az emberek jövedelememelkedése - mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyarországon a bruttó átlagkereset tavaly novemberben 285 ezer 800 forint volt, ez 8,2 százalékkal magasabb a 2015-ös átlagkeresethez viszonyítva. Rétvári Bence közölte:

az egészségügyben összességében 21 százalékkal nőttek a keresetek, az oktatási területen dolgozók esetében pedig 11 százalékkal.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány célja, hogy Magyarország erősödését azok is érezzék, akik a gyermekekkel foglalkoznak és a betegeket ápolják.

Rétvári Bence kifejtette, az egészségügyben szeptemberben indult a béremelési program, amely az orvosok, szakorvosok, szakgyógyszerészek számára két ütemben - előbb 107 ezer, majd 100 ezer forintos összegben - valósította meg a béremelkedést. A pedagógusoknak 2013 óta minden szeptemberben növekszik a bére.

Az egészségügyben nemcsak az alapbérek emelkedtek, hanem az úgynevezett mozgó bérelemek is. A mozgó bér az orvosoknál a fizetésük 35 százalékát is kiteheti, míg az ápolóknál 23-24 százalékot - közölte.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Rétvári Bence elmondta, hogy a pedagógus életpálya, a növekvő bér érintette még az óvónőket, az óvodapedagógusokat, a logopédusokat, a fejlesztőpedagógusokat, a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozó örökbefogadási tanácsadókat is.

Magyarország GDP-arányosan tudta növelni az oktatásra fordított kiadásait

Az államtitkár szólt arról is, hogy az Európai Unió a 2016-os évre vonatkozó oktatási és képzési figyelője szerint Magyarország, "miközben az unióban ezt nem sikerült megtenni", GDP-arányosan tudta növelni az oktatásra fordított kiadásait.

Magyarország 2012-ben a GDP 0,3 százalékával volt lemaradva az unió átlagához képest az oktatásra fordított kiadások tekintetében, most pedig ugyanennyivel felette van. Magyarország tehát az európai uniós átlag fölé került - mondta.

Növekvő érdeklődés a házasoknak és családosoknak nyújtott kedvezmények iránt

Az esküvő kiállítás kapcsán Rétvári Bence a közmédiának elmondta, hogy a friss házasok adókedvezménye most már két éve jelent megtakarításai lehetőséget: évente 60 ezer forintot tudnak megtakarítani a friss házasok. Ha gyermeket vállalnak akkor párhuzamosan igénybe vehető a gyermek után járó adókedvezmény is - tette hozzá.

Elmondta, az esküvő kiállításon bemutatják a házasoknak és a családosoknak nyújtott kedvezményeket. Ezek iránt egyre nagyobb az érdeklődés, hiszen 2010 óta nagy mértékben növekedett a házasságkötések száma - jegyezte meg.

Rétvári Bence közölte, a friss házasoknak járó adókedvezményt a bevezetésekor körülbelül 21 ezren vették igénybe, a tavalyi évben ez a szám 23 ezerre növekedett.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)