Az egészségügy legfontosabb része az emberi tényező, ez az a rész, amit a legjobban meg kell becsülni, és amit a Semmelweis-napon ünnepelünk - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Vácon.
Rétvári Bence a Jávorszky Ödön Kórház Semmelweis-napi elismeréseinek átadási ünnepségén köszönetét fejezte ki az intézmény munkatársainak, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a most elismerésben részesülők eredményes munkájához szükség volt az őket körülvevő közösségre is.
Úgy fogalmazott: a Semmelweis-napon azokat az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat ünnepeljük, akik emberségessé és gyógyítóképessé teszik a kórházakat.
A következő évek kérdése, hogy lesz-e elegendő ágy mellett dolgozó - mutatott rá az államtitkár, aki biztatónak nevezte az utóbbi éveket az egészségügyből távozók számát illetően.
Felidézte: 2010 körül 845 orvos kért engedélyt külföldi munkavállaláshoz, tavaly ez a szám 398 volt, azaz kevesebb mint a felére csökkent az elvándorlás üteme. Az ápolók esetében ez a trendforduló 2014-2015 környékén következett be, és tavaly már 15 százalékkal kevesebben döntöttek az ország elhagyásáról, mint korábban.
Rétvári Bence közölte: bíznak abban, hogy azok a lépések, amelyek kórházak felújítását, új műszerek beszerzését, a legfontosabbként pedig az illetmények, bérek növekedését vonták maguk után, talán pozitív trendfordulót tudnak hozni.
Kiemelte ugyanakkor, hogy nemcsak a fizetések fontosak, hanem a dolgozókat körülvevő körülmények is. A fiatal orvosok itthon tartásához kellett a rezidensösztöndíj is, az ötezer rezidensből 3800 fordult meg a programban, az ösztöndíjukra 8,2 milliárd forintot fordítottak, s míg az első évben a belépők száma 627 volt, ez mára 917 - tette hozzá.
Kitért arra, hogy szükséges a fiatalok ösztönzése az ápolói pályára is, ehhez ösztöndíjakkal és más módon is hozzá kell járulni. Egy uniós és magyar társfinanszírozású közös program 4,4 milliárd forintot szán pályaválasztást támogató ösztöndíjra - említett példát az államtitkár.
Hozzáfűzte, emellett orvos- és nővérszállók építésére törekednek, illetve szintén jelentős összeget fognak fordítani az ágy mellett dolgozók képzésére a következő években az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásaiból. Emellett az is fontos - mondta Rétvári Bence -, hogy a kórházakkal integráltan létrejövő bölcsődék és óvodák segítsék a kórházakban dolgozó fiatal szülőket.
Sámoly György főigazgató köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a Semmelweis-nap a magyar egészségügy napja, amelyet 1992 óta minden év július 1-jén tartanak. Ebből az alkalomból nemcsak megemlékezéssel ünneplik az anyák megmentőjének születésnapját, hanem elismerik az egészségügyben dolgozók munkáját, méltatják kitartásukat és elhivatottságukat.
A Semmelweis-nap alkalmából díjakat és okleveleket vehettek át a kórház dolgozói.
(MTI)