Mind az egészségügy, mind a köznevelés területén előrelépés történhet jövőre, a 2017-es költségvetésben e két területre 200 milliárd forintos többletet szán a kormány - mondta sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Rétvári Bence hangsúlyozta: amellett, hogy a jövő évi büdzsé alapvetősen az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetése lesz, az egészségügyre és a köznevelésre is jelentős többletforrás jut.
Mint mondta, a magyar reformok működnek, a jó gazdaságpolitikának köszönhetően többletforrás keletkezett, amelynek egy részét a gazdaságba forgatják vissza, de jut e két ágazatban dolgozók béremelésére is. A kormány számára a gyermekek és az egészség olyan érték, ahová - ha többletforrás van - akkor juttat a kormányzat - hangoztatta az államtitkár.
Rétvári Bence emlékeztetett: az egészségügy területén az elmúlt években 500 milliárd uniós és saját forrást használtak fel fejlesztésre, s míg évekkel ezelőtt 70 ezren vártak valamilyen tervezett műtétre, addig ez a szám mára 34 ezerre csökkent. Kiemelte az alapellátás fejlesztését, amire az elmúlt két évben szintén 10-10 milliárd forintot fordított a kormányzat.
Az egészségügyiek bérrendezésére kitérve elmondta, 2012-2013-ban volt az ágazatban béremelés, akkor 75 milliárd forintból 23 százalékkal emelkedtek a jövedelmek, de feloldották a mozgóbéreket is, valamint kidolgozták a rezidensösztöndíjak rendszerét és a szakorvosok támogatási programját.
Az államtitkár hangsúlyozta, a bérrendezés mértékéről és ütemezéséről folynak a tárgyalások, a kormányzat hosszú távra, több évre szóló garanciát szeretne.
A közoktatás területéről szólva elmondta, szintén a héten kezdődtek egyeztetések a közoktatásnak szánt 100 milliárd forintos többletről, amelyből részben adósságokat lehet kifizetni, de jut majd a nem pedagógus végzettségű, oktató-nevelő munkát segítők béremelésére is. Nekik egy olyan javaslat született a köznevelési kerekasztalon, amely 7+3 százalékos béremelkedés jelent, míg a pedagógusoknak idén is és jövő szeptemberben is 3,5 százalékkal emelkedik a jövedelmük.
"Bízunk abban, hogy e két terület a jövő év nagy nyertese lehet" - fogalmazott az államtitkár.
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.
(MTI)