A jövő évi költségvetési javaslat szerint az oktatás minden szintjére több pénz jut, egyebek mellett a középfokú oktatásra is; a kormány semmi olyan intézkedést nem tervez, amely pedagógusok elbocsátásával járna - mondta Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára hangsúlyozta: a költségvetés tervezetének értelmében jövőre az oktatás minden szintjén több pénz jut a pedagógusokra, a gyermekekre, a nevelésre, a jobb minőségű oktatásra.

A középfokú oktatásban is bővülnek a források: az idei 196 milliárd után jövőre 209 milliárd forintból gazdálkodhatnak az iskolák, míg a felsőoktatási intézmények 7 milliárd forintos plusz támogatásra számíthatnak - hangsúlyozta.

Úgy folytatta: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon (Klik) keresztül a köznevelés intézményrendszerére - felújításokra, eszközbeszerzésekre - szintén több forrás áll majd rendelkezésre, mint eddig. Közlése szerint 50 milliárd forinttal több jut az általános és középfokú iskolák részére a Klik szervezetrendszerén keresztül.

Rétvári Bence felidézte: a pedagógusok voltak az elsők, akiknek a kormány életpályát kínált, és ennek részeként béremelést is. "A jövő évi költségvetésben is benne van a következő béremelés fedezete, 38 milliárddal növeljük a pedagógusok jövedelmét, és a béremelés 2016-ban, majd 2017-ben is folytatódik" - emelte ki.

Összességében az látható, hogy a pedagógusok ilyen szempontból kedvező helyzetben vannak, hiszen az előző években ilyen mértékű ágazati béremelés nem volt más területen - fogalmazott az államtitkár.

A kormány mindemellett jövőre szociális gyermekétkeztetésre is több pénzt fordít, "mint valaha magyar kormány fordított": míg négy évvel ezelőtt hozzávetőlegesen 29 milliárd, addig idén 53 milliárd, jövőre pedig 57 milliárd forint jut erre. Továbbá a felmenő rendszerben bevezetett ingyenes tankönyvellátás keretében 2015-ben már 650-700 ezer diák kap ingyenes tankönyvcsomagot - hangsúlyozta.

Az MTI kérdésére, hogy a középfokú oktatás, így a szakképzés átalakítása következtében biztosan nem lesznek-e elbocsátások a pedagógusoknál, Rétvári Bence azt felelte: a kormány semmi olyan intézkedést nem tervez a jövő évi költségvetésben, amelyből ezt lehetne látni. "Bővül a gazdaság teljesítménye, ezért sehol semmilyen megszorításra nincs szükség" - jelentette ki, hozzátéve: éppen ellenkezőleg, bővíteni akarják az óvodákat és iskolákat, új tantermeket, tornatermeket, uszodákat terveznek kialakítani.

(MTI)