A keresztényüldözésről tartott háromnapos nemzetközi konferencián részt vevő közel-keleti keresztény egyházi vezetők megerősítették, hogy helyes a magyar kormány politikája, amely az otthonaikból elüldözött keresztények hazatérését támogatja - mondta az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár.
Azbej Tristan a pénteken zárult budapesti konferencia után az MTI-nek azt mondta: a tanácskozás elsődleges célja az volt, hogy az üldözött keresztény közösségek vezetőitől, első kézből értesülhessünk e közösségek helyzetéről, az őket fenyegető veszélyekről és a segítségnyújtás lehetőségeiről.
Hangsúlyozta: a beszámolókból az derült ki, hogy a keresztény közösségek "kiemelkedő igénye", hogy nemzetközi támogatással visszatérhessenek otthonaikba, és továbbra is ott élhessenek, ahol közösségeik kétezer éve élnek.
Hozzátette: a konferencia több mint 300 résztvevőjének körülbelül a fele külföldi volt, ők 32 országból érkeztek, az egyházi vezetők tíz különböző keresztény felekezetet képviseltek.
Beszámolóikra "jól rezonált" a magyar állami vezetők, köztük Orbán Viktor miniszterelnök beszédében is kifejtett, többször hangoztatott álláspontja, mely szerint nem a bajt kell Európába hozni, nem az elüldözötteket vagy a migránsokat kell Európába engedni, hanem a segítséget kell oda vinni, ahol szükség van rá.
Azbej Tristan szólt arról is, hogy hiányolták a konferenciáról más országok kormányzati szereplőit, beszédesnek nevezve távolmaradásukat.
Felidézte: a magyar kormány egy évvel ezelőtt azért hozta létre az Üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságot, hogy minél több ország, nemzetközi szervezet figyelmét felhívják a közel-keleti keresztények helyzetére, és rábírják őket, hogy kövessék a magyar példát. "Sajnos az üldözött keresztény közösségek segélykiáltása és a melléjük álló magyar kormány támogató szava mindezidáig süket fülekre talált a nyugati világban" - fogalmazott.
Azbej Tristan elmondta, a konferencia résztvevői megpróbálják bővíteni azoknak a körét, akik kiállnak az üldözött keresztények mellett, és igyekeznek majd ösztönözni a kormányzati és az egyébként szép számmal működő jószolgálati szervezetek együttműködését.
"Közösen fogjuk ledönteni a hallgatás falát, amely a keresztényüldözés jelenségét övezi" - mondta, hozzátéve: a magyar kormány és a külföldi jószolgálati és egyházi szervezetek közös álláspontja szerint a keresztényüldözés elhallgatása Nyugaton nem spontán, hanem tudatos.
A probléma tabu, mert "nem fér bele abba a nyugati liberális narratívába, amely szerint a kereszténység agresszív, diszkriminatív vallás, és amely egyértelműen más, a létükben fenyegetett keresztényeknél sokkal kisebb joghátrányt szenvedő kisebbségi csoportok támogatását helyezi előtérbe" - fogalmazott.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy a konferencia résztvevői minderről egy közös nyilatkozatot is megfogalmaztak, amit hamarosan nyilvánosságra fognak hozni.
(MTI)