Bocsánatkérésre szólította fel szerdai váci sajtótájékoztatóján Rétvári Bence KDNP-alelnök a Jobbik helyi elnökét Vona Gábor nyugdíjasokat ért korábbi megjegyzései miatt.

Ha már a Jobbik elnöke nem fog bocsánatot kérni a nyugdíjasoktól, akkor legalább kérjen bocsánatot tőlük a párt helyi elnöke, Fehér Zsolt - mondta a kereszténydemokrata politikus, parlamenti államtitkár. Úgy fogalmazott, Vona Gábor több millió magyar nyugdíjast sértett meg, habár csak egymilliót szeretett volna a saját bevallása szerint.

Vona Gábor közelmúltbeli Facebook-bejegyzésében amellett, hogy üdvözölte azokat a nyugdíjasokat, akik képesek függetleníteni magukat "a politika manipulációjától", két incidensre hívta fel a figyelmet, és úgy fogalmazott: a nemzeti ünnepeken rendszeres esemény, hogy "hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját".

Rétvári Bence kijelentette: akiket megsértett a Jobbik elnöke, azoknak mind a második világháború után, mind pedig az '56-os forradalom leverése után újjá kellett építeniük az országot, 1989-ben, a rendszerváltáskor pedig be kellett indítaniuk a gazdaságot.

"Vona Gábornak és Fehér Zsoltnak ezért köszönetet kellene mondaniuk az időseknek, hogy azokba az iskolákba járhattunk és azokban a kórházakban gyógyulhattunk meg, amelyeket ők építettek" - fogalmazott a kormánypárti politikus, aki Vona Gábor bejegyzése és Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde között is párhuzamot vont.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Jobbikkal ellentétben a Fidesz-KDNP-re számíthatnak a nyugdíjasok. Emlékeztetett: 2010 után vállalták a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, a rezsicsökkentéssel is segítséget kívántak nyújtani, de az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának csökkentése is a nyugdíjasok terheinek mérséklését célozta.

A váci városháza előtti téren tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence mögött nyugdíjasok jelentek meg, transzparenseiken a következő üzenetek szerepeltek Vona Gábornak címezve: "Ha tudnád, hogy mik a XX. századi traumák, hallgatnál!; Sértegetni szégyen, bocsánatot kérni nem szégyen!; Nem felejtjük, hogy ledemenseztél!"

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)