Brüsszel kettős beszédet alkalmaz a babaváró támogatással kapcsolatban, mert a brüsszeli bürokraták akadályozzák a program megvalósulását, az Európai Bizottság szóvivője pedig azt állítja, nincs kifogásuk ellene - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence azt mondta, amikor Magyarország az Európai Uniótól előzetes támogató levelet kért az intézkedés bevezetése előtt, az egyeztetés során az EU hónapról hónapra újabb ellenérveket sorakoztatott fel.

Brüsszel azt írta, a program versenyjogi torzulást jelent, és az állami garanciavállalás, valamint a kamattámogatás mértékének csökkentését kérte. Ha pedig Magyarország nem teljesíti ezeket a feltételeket, Brüsszel szélesebb körű vizsgálatot indít, amely nemcsak a versenyjogi szempontokat, hanem más uniós előírásokat is figyelembe vesz - ismertette, hozzátéve, ez nyomásgyakorlás.

Rétvári Bence úgy vélekedett, a "kettős mérce" problémáját veti fel, hogy amikor Brüsszel migránskártyákat ad a bevándorlóknak, az nem torzítja a versenyt, de amikor Magyarország a magyar családoknak akar segíteni, az aggályos.

Kiemelte, a magyar kormány július 1-jétől mindenképpen be fogja vezetni a babaváró támogatást, mert az a családvédelmi akcióterv fontos lépése. Szerinte az lenne a racionális, ha Brüsszel átvenné ezt az ötletet, és más országokban is bevezetné, ugyanis a program sokkal jobb megoldás, mint az afrikai bevándorlók integrációja, amely például Finnországban fejenként 200 millió forintba kerül.

A konfliktus mögött a bevándorlásról való eltérő gondolkodás áll. Brüsszel minden családpolitikai intézkedést támad, mert Magyarország bevándorlásellenes, megvédi határait és szuverenitását, valamint a multikulturális társadalmak helyett a magyar családokat támogatja - közölte a parlamenti államtitkár.

Kitért arra is, 2010 óta Magyarországon a gyermekvállalási kedv 23 százalékkal nőtt, míg az EU-ban két százalékkal csökkent. Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában szánalmasnak nevezte, hogy a magyar ellenzéki média szerinte Brüsszel szócsöveként kritika nélkül igaznak tartotta a bizottság szóvivőjének állítását.

(MTI)