Fontos, hogy az ország minden részén egyre szebb, modernebb és korszerűbb egészségházak működjenek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken, Verőcén, a felújított egészségház átadó ünnepségén.
Rétvári Bence, az állami és uniós támogatásból, valamint a település saját forrásából megújuló egészségház avató ünnepségén elmondta, a környéken folyamatosan újulnak meg egészségházak. Példaként említette Szokolyát, ahol nemrég adták át az épületet.
Hozzátette, a térség további tizenegy településén, Csőváron, Ipolydamásdon, Kemencén, Kismaroson, Kosdon, Kóspallagon, Őrbottyánban, Püspökhatvanban, Rádon, Szobon és Sződön egy év végi belügyminisztériumi pályázatnak köszönhetően újulnak meg az egészségházak. További három helyen, Márianosztrán, Nagybörzsönyben és Vácdukán pedig pályázati forrásokból energetikai felújítások lesznek - fűzte hozzá az államtitkár.
Az államtitkár kitért arra, hogy a környék 36 településéből 16 helyen fog megújulni valamilyen formában az egészségház, összesen 1,2 milliárd forintból. Magyarország erősödése minden településen meg kell, hogy látszódjon - hangoztatta Rétvári Bence.
Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az a pályázat, amelyen a verőcei egészségház is támogatást nyert, az önkormányzati fejlesztéseket szolgálja és a tavalyi évben öt milliárd forintos keretösszeggel indult, de a gazdaság teljesítménye miatt ehhez az összeghez sikerült még több, mint 17 milliárd forintot átcsoportosítani. Az elnyerhető forrásokból nem csak közintézményeket lehet felújítani, hanem utakat, hidakat és járdákat is - fűzte hozzá.
Grauszmann György Verőce polgármestere elmondta, hogy az egészségház épülete még 1976-ban épült, jórészt társadalmi munkában. A mostani felújításnál homlokzati szigetelésre, ajtócserére és napelemek felszerelésére 78 millió forintot nyert az önkormányzat három épületre, amiből 22 millió forint jutott az egészségházra, amelynek most az alsó szintje került átadásra.
Hozzátette, hogy a Belügyminisztériumtól kaptak még 30 millió forintot tető, födém és vizesblokk felújításra, a képviselő-testület pedig 40 millió forintos önrésszel járult hozzá a kivitelezéshez.
(MTI)