Egyértelműen csökkenő tendencia jellemzi a fiatalok dohányzási gyakoriságát, a trafiktörvénynek köszönhetően csökkent a dohánytermékekhez való hozzáférésük, valamint nőtt a nemdohányzók aránya - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára,
Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett, a szocialista Mesterházy Attila írásbeli kérdésére adott válaszában felidézte, hogy a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény elsődleges célja a dohányzás visszaszorítása a fiatalkorúak körében azáltal, hogy korlátozza a dohánytermékek széleskörű hozzáférhetőségét, illetve megjelenésüket. További cél, hogy a dohányzók dohánytermékekkel való ellátása szakszerű, ellenőrzött és a fogyasztóvédelmi szempontokat hatékonyan érvényre juttató legyen, ezáltal pedig gátat szabjon az engedély nélküli dohánytermék kereskedelemnek - hangsúlyozta az államtitkár.
2013. július 1-től a korábbi, országosan több mint 40 000 árusító hellyel szemben csak körülbelül 7000 ellenőrzött helyen férhető hozzá dohánytermék. A hozzáférés jelentős - rövid idő alatt végrehajtott - korlátozásával Magyarország a világon egyedülálló példává lépett elő - közölte Rétvári Bence, aki kiemelte:
Az államtitkár rámutatott: egy nemzetközi ifjúsági dohányzási felmérés adatai alapján egyértelműen csökkenő tendencia jellemzi a fiatalok dohányzási gyakoriságait 2012 óta. A naponta dohányzók aránya 2012-ben 7,5 százalék volt, ez 2016-ra 6,5 százalékra csökkent; az alkalmi jelleggel dohányzók aránya pedig 28 százalékról 19 százalékra csökkent. Ezt a pozitív tendenciát támasztja alá másik két ifjúsági felmérés dohányzási gyakoriságokra vonatkozó eredménye is. Megjegyezte: a GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásai szerint 2015-ben csökkent a cigaretta illegális kereskedelmének részaránya Magyarországon: a korábbi közel 12 százalékról 10,2 százalékra mérséklődött, és előzetes becslések szerint ez a szám 2016-ra még jelentősebb csökkenést mutat majd (6-8 százalék körüli eredménnyel). Ennek köszönhetően
Rétvári Bence szerint a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása mérföldkőnek tekinthető. Ezt igazolja a 2014-es európai egészségfelmérés, amely szerint 2014 végén a magyar felnőtt lakosság 29 százaléka dohányzott, ez 2 százalékos csökkenést jelent a 2009-es eredményhez képest - jelentette ki.
A főleg a dohányfüstre visszavezethető beltéri levegőszennyezettség átlagos koncentrációja 90 százalékkal csökkent a szórakozó- és vendéglátóhelyeken. A 2014-ben végzett európai lakossági egészségfelmérés eredményei alapján elmondható, hogy további jelentős javulás mutatkozik a 2009-es adatokhoz képest a passzív dohányzásnak való kitettségben - sorolta az államtitkár.
Rétvári Bence szerint abban is bízni lehet, hogy az azóta bevezetett, és szükség szerint később bevezetendő további intézkedések (mint például az egységes csomagolás, az e-cigarettára vonatkozó szabályozás szigorítása vagy a fiatalabb korosztály körében nagyon népszerű "kapszulás dohánytermékek" betiltása) tovább javítják az egyébként is javuló mutatókat a dohányzás visszaszorításáért folytatott közös küzdelemben.
(MTI)