Egyre többen férhetnek hozzá a diplomához, hiszen egyre kevésbé jelentenek akadályt az anyagi nehézségek például a Diákhitel 2-nek köszönhetően - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Az államtitkár elmondta, jelentős könnyítést jelent a Diákhitel 2, hiszen kamatmentesen, egy "ingyen hitellel" finanszírozhatják tanulmányaikat a diákok.
Hozzátette, 27 600 forint erejéig a munkáltató fizetheti ki a Diákhitel 2-őt. Ha a diák olyan képzettséget szerez, amire valóban van igény, akkor számíthat arra, hogy a munkáltató átvállalja a törlesztést.
Elmondta azt is, a kormány 40-ről 45 évre emelte a Diákhitel igénylésének korhatárát, ugyanakkor megnőtt a Diákhitel 1, vagyis a szabadon felhasználható kölcsön összege havi 50 ezerről 70 ezer forintra.
Rétvári Bence hozzátette, külföldi tanulmányút során a fenti összeg megduplázódik, így havonta 140 ezer forintot lehet felvenni.
Emlékeztetett, a kormány megemelte a szociális ösztöndíjak mértékét, így a teljes keret 4,2 milliárdról 6,2 milliárd forintra nőtt.
(MTI)