Szervezetten szállítják az embercsempészek Nyugat-Európába a kísérő nélkül érkező, kiskorú migránsokat a fóti gyermekotthonból - jelentette ki Rétvári Bence államtitkár.

Az elmúlt évben 3500 olyan fiatal került Fótra, aki kiskorúnak vallotta magát, de egyiküknél sem volt semmilyen ezt igazoló okirat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

Hangsúlyozta: Dánia mellett Magyarország az az állam, amely ugyanolyan ellátást biztosít a migráns kiskorúaknak, mint az anyaországbelieknek, és ezt jól láthatóan egyre többen tudják.

Wifit is biztosítanak számukra, ennek segítségével a megérkezésük után felveszik a kapcsolatot az otthoniakkal, akik kifizetik a további út árát az embercsempészeknek, majd a fiatalok eltűnnek a táborból - jellemezte a helyzetet Rétvári Bence.

Arról is beszámolt: találtak a migránsoknál olyan urdu nyelvű brosúrát, amelyben leírták a kiadók - ezek lehetnek Soros-pénzből működő segítő szervezetek -, hogy ki miként kerülhet Fótra. Jellemzően akkor, ha 18 év alattinak vallja magát - írták.

Rétvári Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön azt mondta, nem tudják, honnan vannak a prospektusok. Ezt a műsorvezető azon felvezetésére reagálva közölte, hogy Soros György által támogatott szervezetek olyan kiadványokat osztogatnak a migránsoknak, amelyben arra biztatják őket: vallják magukat kiskorúnak, mert akkor jobb elbánásban részesülnek.

Az államtitkár hozzátette: minden arra utal, hogy "kiokítják" őket. Elsöprő többségük egyébként fiú és éppen 18 év alattinak vallja magát - tette hozzá a Kossuth Rádió műsorában Rétvári Bence.

(MTI; kormany.hu)