Az elmúlt években felére csökkent az országból elvándorló orvosok száma, míg 2011-ben több mint 800 orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, 2016-ban már 400-nál is kevesebb - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence közölte, 2010-hez képest tíz százalékkal nőtt a Magyarországon dolgozó orvosok száma: nyolc éve kevesebb mint 34 ezer orvos vállalt munkát az országban, mostanra azonban megközelítette a 38 ezret a számuk.

Ezzel párhuzamosan 40 százalékkal nőtt az orvosi egyetemeken végzők száma is - tette hozzá.

Mindez köszönhető például a közelmúlt béremeléseinek: a 2012-2013-as 27 százalékos emelés után, tavaly és tavalyelőtt összesen 207 ezer forintos alapbéremelés következett, emellett pedig emelték a rezidensösztöndíjakat is - emelte ki az államtitkár.

Rétvári Bence a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy az orvoshiány általános európai probléma, amely Kelet-Közép-Európát még súlyosabban érinti.

Az Európai Unió előrejelzései szerint 2020-ra egymillió orvos hiányzik majd az európai ellátórendszerből - tette hozzá.

Magyarország azonban egy összetett intézkedéscsomaggal igyekszik lassítani ezt a negatív tendenciát - hangsúlyozta az államtitkár.

(MTI)