Hátrányos helyzetű magyarok felzárkózását segítő programot indít a Kárpát-medencében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (Emet) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) több mint 900 millió forintos európai uniós támogatásból - jelentették be pénteken Budapesten.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az országhatáron belüli segítséghez hasonlóan szeretnék támogatni a hátrányos helyzetű magyarokat az országhatáron kívül is.
A projekt keretében a tervek szerint 13 ezer magyarországi és határon túli hátrányos helyzetű magyar emberhez jutnak majd el - közölte az államtitkár, aki úgy fogalmazott: "bízunk benne, hogy ez sok embernek a szegénység ördögi köréből való kitörést jelenti".
Azt mondta: egyszerre szociális és nemzetpolitikai cél, hogy minden határon túli magyarnak is "megadjuk az emberhez méltó élet lehetőségét".
Kozma Imre, az MMSZ elnöke azt mondta, véleménye szerint a program alkalmas arra, hogy csökkenjenek az egyenlőtlenségek.
Lőrincz Norbert, a projekt szakmai vezetője közölte: a program három évig tart.
A közreadott sajtóanyag szerint a konzorciumvezető MMSZ és a konzorciumi partner Emet projektje 911 millió forintos uniós támogatásból valósul meg a Széchenyi 2020 program keretében. A projekt jó gyakorlatok megosztásával, az együttműködés erősítésével, továbbá konkrét társadalmi problémák enyhítésével járul hozzá az egyenlőtlenségek felszámolásához a Kárpát-medencében.
A leghátrányosabb helyzetű területeken, telepi környezetben élőknek a szükségleteikhez igazodó speciális szolgáltatások állnak majd rendelkezésre, hogy hosszú távon esélyt kaphassanak jobb életminőség elérésére - írták.
(MTI)