Idén januártól szigorodtak az iskolai buszos kirándulásokra vonatkozó szabályok, a változtatás célja, hogy a lehető legbiztonságosabbá tegyék ezeket a programokat.
Rétvári Bence az osztálykirándulások időszakának kezdetére utalva a legfontosabb változások között említette, hogy
Ezen kívül fontos változás - ismertette -, hogy külföldi iskolai utazások során
és a sofőrnek is biztosítani kell a megfelelő pihenést, tehát ez az idő nem tölthető a járműben.
Az államtitkár kiemelte, az év elején életbe lépett szabályok minden köznevelési intézményre vonatkoznak, fenntartótól függetlenül.
Az iskolai kirándulások szervezése továbbra is az oktatási intézmény hatáskörében marad, azonban az adott fenntartó felelős a jogszabályok betartatásáért - tette hozzá az államtitkár.
Rétvári Bence elmondta azt is, azért, hogy az iskolai buszos kirándulások minél biztonságosabbak legyenek, egy kiadványt készítettek, amelyet a fenntartó már tavaly ősszel eljuttatott az oktatási intézményekhez.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy tavaly tavasszal társadalmi konzultációt is tartottak a buszos kirándulások szigorításáról.
A jogszabályi változtatást a tavaly januári, tizenhat halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset után kezdeményezte a kormány. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak.
(MTI)