Sikeres volt, és jövőre folytatódik az idén elindított Minden este népmese című cselekvési program - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy hétfői, Hajdúböszörményben tartott sajtótájékoztatón.
A kormányzati támogatással elindított program célja a népmese hagyományainak megőrzése, a mesélés, a mesehallgatás és a meseolvasás népszerűsítése - mondta Rétvári Bence.
Hozzátette, hogy a program keretében a Nemzeti Kulturális Alapon (NKA) keresztül idén csaknem 25 millió forintot fordítottak többek között mesetáborokra, fesztiválokra, valamint pedagógusok továbbképzésére.
Szimbolikusnak nevezte, hogy a sajtótájékoztató helyszíne éppen a hajdúböszörményi Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont, hiszen az üdülőben jelenleg is mesetáborban részt vevő gyermekek, köztük határon túliak is nyaralnak.
A parlamenti államtitkár kiemelte: a népmesék megismerésének számtalan előnye van, például bővíti a gyermekek szókincsét, színesebbé teszi a fantáziájukat, egyszerre tanít és szórakoztat, és azokban a családokban, ahol rendszeresen olvasnak népmesét, szorosabb a gyermek-szülő kapcsolat.
A következő évben a program folytatódik, nemcsak az NKA-n keresztül, hanem más forrásokból is támogatják a népmese népszerűsítését szolgáló rendezvényeket - mondta Rétvári Bence, hozzátéve: reméli, hogy ehhez az ideihez képest bővülő forrást tudnak majd biztosítani.
Bálint Péter, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának dékánja elmondta, hogy idén nyáron 25-25 gyermek és 10-10 pedagógus kétszer egy hetet tölthetett mesetáborban Hajdúböszörményben.
A közös szellemi kincs, a népmese világával nemcsak magyarországi, hanem határon túli fiatalok is megismerkedhettek, a részben szintén a határon túlról, a Partiumból és a Szilágyságból érkezett pedagógusok pedig elméleti, módszertani ismereteket szereztek, amelyeket aztán a táborban a gyakorlatban ki is próbálhattak - hangsúlyozta a dékán, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy Benedek Elek születésnapja alkalmából szeptember 29-én egész napos mesefesztivált rendeznek Hajdúböszörményben.
(MTI)