Mint ismeretes, vasárnap legalább kilencen életüket vesztették és sokan megsebesültek a délnyugat-pakisztáni Kvetta városban, amikor egy keresztény templom ellen merényletet követtek el. A metodista istentisztelet alatt több százan tartózkodtak az imahelyen, amikor egy öngyilkos merénylő behatolt a templomba és a testére erősített robbanószert működésbe hozta.
Az egyértelműen a vallásukat gyakorló hívőket, karácsonyi ünnepekre készülő ártatlan embereket célzó akció emlékeztet minket a keresztényüldözés jelenségének súlyosságára. Ma a világon öt vallása miatt üldözött emberből négy keresztény, így a kereszténység a legüldözöttebb vallás.
Részvétünket fejezzük ki a vasárnapi robbantás áldozatainak és hozzátartozóinak. Fontosnak tartjuk ugyanakkor rámutatni, a keresztények és más vallási kisebbségek védelmére is. A magyar kormány 2016 októberében megalapította Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárságot, amellyel a világon először indított olyan kormányzati programot, melynek feladata, hogy támogasson minden olyan embert, akit keresztény hite és meggyőződése miatt bármilyen megkülönböztetés ér. Magyarország következetesen kiáll a legkülönbözőbb külpolitikai fórumokon az üldözött keresztények ügye mellett.
Felhívjuk a nemzetközti szervezetek és kormányok figyelmét arra, hogy gondoskodjanak a terror és elnyomás megszűnéséről, és a szabad vallásgyakorlás biztosításáról, valamint, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy többet ne történhessen hasonló eset; vallási, faji és nemzeti hovatartozás miatt ne hallhasson meg senki erőszakos, terrorcselekmények áldozataként.
(EMMI)