Még valamivel több, mint két hétig, február 6-ig lehet jelentkezni a rezidensösztöndíjakra - mondta Rétvári Bence parlamenti államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence ismertette: a szakorvosjelölteknek meghirdetett ösztöndíjak 100 ezer, 150 ezer, illetve 200 ezer forintos juttatást jelentenek a pályázati kiírás feltételeit vállaló és azoknak megfelelő fiatal orvosok számára.

Hozzátette,

a központi költségvetésből erre a célra elkülönített 1,5 milliárd forintból minden Magyarországon végzett orvostanhallgatónak biztosítani tudják a rezidensösztöndíjat.

Az államtitkár kiemelte: a támogatási program célja, hogy itthon kínáljon perspektívát az orvosoknak, megakadályozva a fiatal, nyelveket beszélő szakemberek elvándorlását az országból.

Az elmúlt években összesen 3500 fiatal vett részt a programban, ösztöndíjukra a kormány összesen 4,5 milliárd forintot költött - mondta.

A program sikerességét jelzi, hogy 2016-ban a korábbi évekhez képest kiemelkedően sok,

917 pályázó nyerte el az ösztöndíjat, ezzel párhuzamosan pedig körülbelül ugyanennyivel csökkent a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma - tette hozzá Rétvári Bence.

A szakorvosjelöltek a Markusovszky Lajos-ösztöndíjra, a szakgyógyszerészjelöltek a Than Károly-ösztöndíjra pályázhatnak, amelyek nettó 100 ezer forint juttatást biztosítanak számukra. A csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosjelöltek a Méhes Károly-ösztöndíj, az oxyológia és sürgősségi orvostan területén a szakorvosjelöltek a Gábor Aurél-ösztöndíj keretében havi nettó 200 ezer forintban részesülhetnek.

A Hiányszakmás Ösztöndíj, amelyet 2016-ban lehetett először igényelni, havi 150 ezer forint támogatást nyújt a szakképzést hiányszakmában megkezdők részére.

Az idén először megpályázható Flór Ferenc-ösztöndíjra a honvédelem, a katasztrófavédelem és a rendvédelem szakorvosjelöltjei pályázhatnak, és havi nettó 200 ezer forintban részesülhetnek.

A pályázat részletei az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (http://www.enkk.hu/) honlapján érhetők el.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)