Megújult Magyarország legnagyobb bölcsődéje: az Újpesten, a Homoktövis utcában található intézményben a korábbi 130-cal szemben immár 170 kisgyermeket tudnak ellátni.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az átadási ünnepségen kiemelte: a kormány az elmúlt négy évben mintegy 28 milliárd forintot fordított bölcsődei beruházásokra. Ebből az összegből 107 helyszínen 6 ezer új férőhely létesült, 4800-at korszerűsítettek, és ezer új munkahely is létrejött.

A kereszténydemokrata politikus felidézte a demográfiai helyzet javítása érdekében tett kormányzati lépéseket és rámutatott: a gyest ismét három évig lehet igénybe venni, ami háromszázezer forinttal több juttatást jelent a családoknak, járulékkedvezménnyel ösztönzik az édesanyák visszafoglalkoztatását és a gyed extrán keresztül - a gyes mellett - mintegy 19 ezer édesanya állt ismét munkába. Megjegyezte: javulnak a népesedési adatok, három százalékkal több gyermek született mint egy vagy két éve.

A KDNP alelnöke úgy fogalmazott: bölcsődét átadni mindig jó hír, mert azt jelenti, az adott terület gyarapodik, szívesen élnek ott az emberek, szívesen vállalnak gyermeket. Bíznak benne - folytatta -, hogy minél több helyen lehet majd bölcsődéket építeni, és ezt a négy évet csak a következő négy fogja felülmúlni.

Rétvári Bence szerint az, hogy Falus Ferenc (a baloldal közös főpolgármester-jelöltje) átadta a "stafétavödröt" Bokros Lajosnak, nem fogja megakasztani a bölcsődeépítések lendületét a fővárosban. Mint mondta, remélik, hogy a jövőben is megmarad az összhang a főváros és a kormány között.

Megjegyezte: fontos, hogy olyan polgármestere legyen a kerületnek, aki jól együtt tud működni a kormánnyal. Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP), a IV. kerület polgármestere - aki ismét elindul a posztért - azt mondta, a jövő olyan lesz, amilyenné a gyermekeinket neveljük. Újpesten próbálják bizonyítani, elkötelezettek, hogy megfelelő körülményeket biztosítanak a gyermekek számára.

Az Új Széchenyi Terv keretében 130-ról 170 férőhelyesre bővített és megújult bölcsőde munkálatai 150 millió forintba kerültek. A bölcsődében 35 gondozó foglalkozik a gyerekekkel.

(MTI)