Az utóbbi években mintegy ötmilliárd forintot költött az állam a gyermekegészségügy fejlesztésére. A kormánynak is köszönhetően az egészségügyi ágazat többletforrásokkal gazdálkodhat - mondta Rétvári Bence.

A mostani munkálatokat kevesebb, mint egy év alatt fejezték be - tette hozzá. Rétvári Bence azt mondta: az utóbbi években mintegy ötmilliárd forintot költött az állam a gyermekegészségügy fejlesztésére, és a mostani energetikai korszerűsítés, amely "új ruhába öltöztette" a kórház épületeit, ezt az összeget egészíti ki.

Kép letöltéseMintegy 1,2 milliárd forintból újult meg a Heim Pál Gyermekkórház Fotó: Árvai Károly/Kormány.hu

"Most már az egészségügy teljes területén elmondhatjuk, hogy (...) míg korábban 2,3 százalékos mértékben a forráskivonás volt jellemző az egészségügyre, az utóbbi években ez a szaldó - szerencsére - pozitívba fordult, és forrástöbblettel számolhat az ágazat" - hangsúlyozta Rétvári Bence.

Nagy Anikó, az intézmény főigazgató főorvosa elmondta, mintegy 1,2 milliárd forintból újították fel a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház hat telephelyének kilenc épületét.

Kép letöltéseAz utóbbi években mintegy ötmilliárd forintot költött az állam a gyermekegészségügy fejlesztésére Fotó: Árvai Károly/Kormány.hu

Az elmúlt 35 év egyik legnagyobb gyermek-egészségügyi fejlesztése fejeződött be, hiszen minden épületükben korszerűsítették például a szigetelést, kicserélték a nyílászárókat, sőt van, ahol napelemeket és hőszivattyút is beszereltek. Az uniós forrás teljes kerete meghaladja a kétmilliárd forintot, így - mintegy 1,2 milliárd forintból - egészségügyi eszközöket is vásárolnak a kórházba – tette hozzá.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI; Kormány.hu)