Az elmúlt öt évben a kormány ötszázmilliárd forintot, az összes magyarországi cég másfél évi társaságiadó-befizetésének megfelelő nagyságrendű pénzt fordított egészségügyi fejlesztésekre - mondta Rétvári Bence a Budai Irgalmasrendi Kórházban tartott ünnepségen.
A kórház a képalkotó berendezéseinek energiamegtakarítási célú cseréjére 841 millió forintos európai uniós támogatást nyert el, emellett új haemodinamikai laboratóriumot is kialakítottak.
Rétvári Bence a projektzáró rendezvényen jelezte: az egészségügyi fejlesztésre fordított 500 milliárd forint jó része vidéki kórházakhoz jutott, abból 322 milliárd forintot kórházfejlesztésre, több mint 100 milliárd forintot pedig eszközbeszerzésre fordítottak.
Közölte, a Korányi-Markusovszky-korban volt hasonló nagyságrendű az egészségi fejlesztés mértéke az ország teljesítményéhez viszonyítva.
Az államtitkár hangsúlyozta: az egyház már viszonylag korán szerepet vállalt a gyógyító, oktatási, az elesettekkel foglalkozó szociális intézmények alapításában, és nagy részt vállalt a szociális, egészségügyi ellátásban, köznevelésben.
A pengők, forintok, koronák, dukátok, amit az egyház részére fizettek be az emberek, vagy adományként adtak, nagyrészt a köz javát szolgáló intézmények alapjait tették le, azok működését tudták belőlük fizetni, vagyis az egyháznak adott adományok évszázadokon át szolgálták a közösséget - mondta.
Rétvári Bence hozzátette: az egyház nagyon nagy és egyre nagyobb részt vállal a közfeladatokból, az irgalmasok kórháza pedig jó példája annak, hogyan tud az egyház többet hozzáadni ahhoz, mint amit az állam biztosít, akár saját forrásaiból, akár rendi forrásokból, adományokból.
Az államtitkár az irgalmasrendi kórház fejlesztésének jelentőségét méltatva emlékeztetett arra, a fejlesztés eredményeképpen például a szívkatéterezés esetében az új eszköz 1500 szívbeteg pontosabb, gyorsabb diagnózisát teszi lehetővé. Jelezte: nemcsak a röntgenkészülékek megvétele, hanem azoknak ötéves szervizelése is része a projektnek.
Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője arról beszélt, a rend üzenete a hospitalitás. A betegség kegyetlen, kiszakítja az embert a mindennapjai világából, a családjából, a munkahelyéről, az emberi közösségből, és a kórház idegen világába kerül, amelyet az orvosok, nővérek, a kórház munkatársai a hospitalitással tudnak a beteg számára olyanná varázsolni, ahol a gyógyulás eredményesebb - mondta.
Hozzátette: Magyarországon 1650-ben építették az első kórházat, Szepesváralján, aztán az irgalmasrend gyorsan növekedni kezdett, a rendnek nagy szerepe volt az intézményesített gyógyító rendszer kiépítésében Magyarországon. A trianoni szerződés aláírásával azonban a 13 kórházból csak 5 maradt Magyarország területén, 1950-ben pedig ezeket is államosították. A rend 2000-ben kapta vissza az 1800-as évek elején épült budai kórházat.
Kozma Imre jelezte, eddig nem kaptak támogatást terheik csökkentésére, ez az első nagy támogatásuk, és örömét fejezte ki, hogy lehetőség nyílt a "matuzsálemi korú" röntgengépek cseréjére. Kiemelte: annak ellenére, hogy korábban nem kaptak támogatást, az intézmény három évvel ezelőtt elnyerte Az év kórháza díjat, köszönhetően az orvosoknak és a kórházban dolgozóknak.
Lakatos Tamás, a kórház főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a korszerű berendezések hozzájárulhatnak a betegellátás folyamatosságához.
Tomcsányi János, a kórház osztályvezető főorvosa kiemelte, az új képalkotó berendezés gyorsabb, jobb - háromdimenziós - képet ad, és 30 százalékkal alacsonyabb a sugárterhelése, mint az előzőnek.
A most lecserélt, átlagosan 18 éves berendezések egy része már használtan került a kórházba. Az uniós pénzből nyolc röntgenberendezést vásároltak, köztük angiográfiás és digitális mobil röntgent. Ezek megfelelnek a modern kori orvoslás elvárásainak és az előzőeknél jóval energiatakarékosabbak.
(MTI)