Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárságának vezetője 2018. március 21-22-én munkalátogatást tett a francia fővárosban.

Látogatása során találkozott Jean-Christophe Peaucellel, a Külügyminisztérium vallásdiplomáciai részlegének vezetőjével, François-Xavier Deniauval, az üldözött kisebbségekért és a keleti-keresztényekért felelős kinevezett francia nagykövettel, Max-Olivier Gonnetval, a Külügyminisztérium Közép-Európáért felelős aligazgatójával, a keleti-keresztényekkel foglalkozó francia szervezet, az SOS Chrétiens d’Orient főigazgatójával, Benjamin Blanchard főigazgatóval, a Fraternité en Irak nevű szervezet képviseletében Faraj Benoît Camurat főigazgatóval, és részt vett a Thomas More Intézet politikai kutatóintézet által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

A megbeszéléseken Azbej Tristan bemutatta az üldözött keleti-keresztényeket támogató magyar stratégia alapjait a francia partnerek számára. A találkozókon jelentős hangsúlyt kapott a Hungary Helps Program egyes konkrét projektjeinek ismertetése, illetve az esetleges jövőbeni közös segítségnyújtás és összefogás. A francia külügyminisztérium munkatársai megerősítették, hogy országuk eltökélt a keleti keresztény menekültek helyzetének javításában, illetve támogatják az üldözöttek szülőföldjükre történő békés hazatérését. A megbeszélések során elhangzott, hogy a keresztényeknek adott kizárólagos segítségnyújtás kontraproduktív lehet és hosszú távon veszélyeztetheti a keresztények további létét a közel-keleti térségben. Ezért a fenntartható béke érdekében, hasonlóan a magyar példához, javasolt a helyi keresztények és más közösségek békés együttélését is segítő programok támogatása.

Jean-Christophe Peaucelle, miniszteri tanácsadó, a francia Külügyminisztérium vallásdiplomáciai részlegének vezetője kiemelte, hogy Franciaország továbbra is tartani kívánja magát a korábban vállalt kötelezettségeihez, nem akarja magára hagyni az általa felkarolt közösségeket.

A kétnapos párizsi konzultáció során Azbej Tristan a Thomas More Intézet politikai kutatóintézet által szervezett kerekasztal-beszélgetésen, valamint a Magyarország Párizsi Nagykövetsége által szervezett találkozókon tájékozódott a területtel foglalkozó francia civil szervezetek Közel-Kelettel, illetve a keleti keresztények segítségével kapcsolatos tapasztalatairól. A találkozók lehetőséget adtak a konkrét iraki segítségnyújtásra vonatkozó projektek kölcsönös bemutatására. A résztvevők kiemelték, hogy Franciaországban az elmúlt elnöki ciklusok alatt kivétel nélkül fontosnak tartották az ez irányú tevekénységet, amelynek a magyar állásponthoz hasonlóan alapvető célja, hogy a keresztények segítését helyben kell megoldani.

A találkozó részvevői egyetértettek abban, hogy a jövőben is folytatni szeretnék az együttműködéseket.

(EMMI)