A kormány évente 50 millió forintot biztosít a telefonos lelkisegítő-szolgálatok szakmai és pénzügyi támogatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-vel. Rétvári Bence egyúttal jelezte: az aktuális feladatokat kétévente felülvizsgálják és kormányhatározatban rögzítik.
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: az Emmi mindig is kiemelt feladatának tekintette, hogy támogassa a telefonos lelkisegély- és krízisintervenciós szolgálatot, valamint a mentálhigiénés segítségnyújtást, ezzel együtt az egészségfejlesztő támogatást a fiatalok számára is.
Kitért arra: a telefonos lelkisegítő-szolgálatok a nap 24 órájában önkéntesekkel végzik anonim és ingyenes tevékenységüket, amellyel kiegészítik az állam szociális és egészségügyi ellátórendszerét is. "Tiszteletre méltó és egyre értékesebb azoknak az önkénteseknek a munkája, akik szabadidejükben vállalják, hogy lelki nehézségekkel küzdőknek segítenek" - fogalmazott az államtitkár.
A telefonos lelkisegítő-szolgálatok szakmai és pénzügyi támogatására a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet biztosít évente 50 millió forintot - jelezte. Hozzátette: a kormány elérte, hogy a telefonos lelkisegély-szolgálatok részére jelentősen csökkenjenek a telefonos kiadások.
Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül is évek óta biztosítanak pályázati forrásokat a telefonos lelkisegély-szolgálatok számára, ennek összege 2012 és 2014 között több mint 17 millió forint volt. Az anyagi támogatás mellett szakmai fórum működését is segítik, többek között a "Hálózat az öngyilkosság megelőzésért" elnevezésű szakmai fórum tagjaként - közölte Rétvári Bence.
(MTI)