A kormány szülői és egészségügyi szakmai szervezetek kérésére társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a javaslatot, amely szerint a szülő nők saját kérésükre, komplikációmentes szülés és az orvos jóváhagyása esetén már 24 óra után újszülöttjükkel együtt elhagyhatnák a kórházat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence kifejtette: ez azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben, amikor a kórházak minimum 72 órás kezelés esetén kapták meg a teljes egészségbiztosítási finanszírozást a szülés után, a jövőben a 24 órás kezelés után is megkaphatnák ugyanezt a térítést, vagyis rugalmasabbá válna a rendszer.
Hangsúlyozta: szó sincs kapacitáshiányról, hiszen a szülészeti ágyaknak csupán a háromnegyede foglalt, illetve a Nyugat-Európában már bevált gyakorlatnak megfelelően csak abban az esetben hagyná el a kórházat 24 óra elteltével az anya, ha ezt külön kéri, és orvosilag is indokolt.
A politikus elmondta: a kormány családbarát szülészetek kialakítására törekszik, ezért olyan tervezetet bocsátottak társadalmi egyeztetésre, amely több nyugat-európai példát követve problémamentes szülések esetén az anya kérésére lehetővé teszi, hogy úgy is megkapja a kórház a teljes finanszírozást, ha az édesanya 24 óra után elhagyja a kórházat, és az orvos felelős véleménye szerint mind a gyermek, mind az édesanya egészséges.
A rendszer visszásságaként említette, hogy a teljes térítés a császármetszéses, vagyis a komplikáltabb születéseknél most sem 72 óra, hanem már 48 óra után jár. Vagyis a jelenlegi szabályozás a normál szülés esetén tovább tartja bent az anyát, mint a császármetszésnél - fűzte hozzá.
Mint mondta, a javaslat révén megszűnik a kórház anyagi ellenérdekeltsége az egészséges anyák és újszülöttek korábbi hazaengedésével szemben. Ugyanakkor azokban az esetekben, ahol ez orvosilag indokolt, természetesen továbbra is bent kell maradni az anyának és a gyermeknek - hangsúlyozta az államtitkár.
A Magyar Nemzet című napilapban csütörtökön jelent meg, hogy akár már a szülést követően 24 órával elbocsáthatják a kórházból az anyát az újszülöttel egy friss rendeletmódosítás tervezete szerint.
(MTI)