Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az idei év vége nem a zárolásokról, hanem a többlettámogatásokról szól.

Rétvári Bence szerdán az MTI-nek azt mondta: a támogatások nyertese az egészségügy, mivel 70 milliárd forintnyi többletet kapott a korábbi kormánydöntések alapján. Ennek egy részét adósságtörlesztésre már megkapta az ágazat, míg a következő időszakban a hatékonyság növelésére fordíthatnak pluszforrásokat.

Az utánpótlás-nevelési és versenysport-fejlesztési programokra, ifjúsági, illetve felnőtt világversenyek megszervezésére is több pénz juthat, ezzel párhuzamosan pedig 23 sportszervezet kaphat támogatást, a diáksportra, a fogyatékkal élők sportolására, edzők támogatására is pluszforrások jutnak.

Kitért arra, hogy egy szegedi multifunkcionális sportcsarnok megépítéséről is döntött a kormány.

Rétvári Bence hangsúlyozta: "ezeknek az egészségügyre, egészségmegőrzési célra is fordítható többlettámogatásoknak a forrása az, hogy Magyarország és a magyar gazdaság erősödik".

Az oktatásra 54 milliárd forintnyi többlet jut, így 60-70 település 120 iskolája és óvodája újulhat meg, bővülhet vagy jöhetnek létre újabb intézmények - sorolta.

Az államtitkár elmondta: olyan civil szervezetek is támogatást kaphatnak, amelyek felzárkózási vagy tehetségprogramokkal foglalkoznak. Ilyen például a Snétberger Központ, de művészeti együttesek, zeneiskolák, vidéki folyóiratok is támogatáshoz juthatnak.

A Roma Oktatási és Kulturális Központ létrejöttét 1,6 milliárd forinttal támogatja a kormány - mondta Rétvári Bence, hozzátéve, hogy a pénzt még az idén, valószínűleg a két ünnep között megkaphatják az érintettek.

(MTI)