Tovább bővülnek a kínai-magyar cserediákok lehetőségei a jövőben - mondta el Rétvári Bence telefonon az MTI-nek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Kína és az európai országok oktatásért felelős minisztereinek pekingi tanácskozásán vett részt. Az ülés főbb témái az oktatás és a vállalkozások együttműködésének kérdései, valamint a kölcsönös kreditelismerések voltak.
Rétvári Bence ismertetése szerint a Hao Pinggel, Kína oktatási miniszterhelyettesével folytatott kétoldalú tárgyalásain több témát érintettek. A kínai fél szeretné előmozdítani minél több kínai diák magyar nyelvi tanulmányait, illetve javasolni fogják kínai egyetemek számára magyar kulturális kutatóközpontok létrehozatalát.
Hozzátette: a felsőoktatás terén a magyar egyetemek már korábban csatlakoztak Kína, valamint közép- és kelet-európai országok közös felsőoktatási konzorciumához. Továbblépésként a felek egyeztettek arról, hogy a magyar egyetemek közvetlenebbül érjék el a kínai felsőoktatási lehetőségeket.
A parlamenti államtitkár kitért arra is, hogy megállapodást írtak alá ösztöndíjasok cseréjéről, melynek keretében évente 240 magyar és kínai diák kap nyelvtanulási, alap- és mesterképzési, valamint doktori képzési lehetőséget, kiemelten orvostudományi, művészeti, informatikai, műszaki és gazdasági területen.
Rétvári Bence elmondta: Kína a következő években növelni akarja a magyarul beszélő kínaiak számát, ezért Magyarország újabb oktatók küldését vállalta a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemére és a Pekingi Idegen Nyelvek Egyetemére. Viszonzásként több magyar egyetemre érkeznek kínai idegen nyelvi lektorok.
Külön szerződésben rögzítették a felek emellett a budapesti Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola részére Kínából biztosítandó tanítási eszközöket, felszereléseket és tananyagot.
A most aláírt dokumentumok egy hároméves folyamat újabb állomásait képviselik - közölte az államtitkár.
Hangsúlyozta, az elmúlt évek eredményei egyértelműen megmutatják, hogy Kína és Magyarország között az oktatás területén is sikeres nemzetközi fejlesztés zajlik. Mindez egyedülálló, kontinenseken átívelő tanulmányi lehetőséget biztosít a magyar fiatalok számára - hangsúlyozta Rétvári Bence.
(MTI; kormany.hu)