Ha versenyképes felsőoktatást akarunk, akkor versenyképes bérekre van szükség - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában annak kapcsán, hogy januártól - a tavalyi 15 után - újabb öt százalékkal emelkedett az oktatók bére, jövőre pedig ugyanekkora bővülés következik.
Rétvári Bence hangsúlyozta, az "érezhetően, láthatóan" magasabb bérekkel is motiválni kívánnak, és utalt arra: a kormányzat célja az, hogy a fiatalok ne csupán megélhetésre tegyenek szert, de olyan pálya- és jövőképük is legyen, ami komoly egzisztenciát alapoz meg.
Ennek elemeként említette, hogy háttérbe szorították az igazi megélhetést nem jelentő szakokat, előnyben részesítve például a természettudományos és az informatikai képzést. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy 2010 óta 30-ról 11 százalékra csökkent Magyarországon az ifjúsági munkanélküliség.
(MTI)