Szabó Tünde szerint az új sportirányítási rendszer célkitűzései közül a legfontosabb az egycsatornás finanszírozás gyakorlati megvalósulása, a közvetlen kommunikáció kialakítása az államtitkárság és a sportági szövetségek között, illetve a feladatok racionális újrafelosztása.

A sportért felelős államtitkár erről azután beszélt, hogy az utóbbi két hétben fogadta a magyar sportszövetségek nagy részének vezetőit, akikkel szakmai programjaikról, jövőbeni terveikről, illetve a sporttörvény átfogó módosításának eredményeként bekövetkezett változásokról, azok gyakorlati hatásairól egyeztetett.

Az államtitkárság közleménye szerint a megbeszélések során a szakszövetségek arról számoltak be, hogy sportágukat illetően értékelték az elmúlt olimpiai ciklust, levonták a tanulságokat és ezekre fókuszálva megtervezték stratégiájukat, kidolgozták programjaikat a következő négy évre, amelyeket ismertettek a sportállamtitkárral is.

Szabó Tünde összegzésképpen az MTI-nek azt mondta: 2017 a klubok, az egyesületek és az akadémiák támogatásának éve lesz, "hiszen a sporttörvény januártól lehetővé teszi részükre közvetlenül is célhoz kötött állami források biztosítását". Az államtitkár tájékoztatta továbbá a szövetségeket, hogy kiemelt figyelmet fordítanak az utánpótlásedzők támogatására is, ezért indítják el az Utánpótlás Edzők Életút Programja elnevezésű projektet.

"A Kiemelt Edző Program és a Gerevich Aladár Sportösztöndíj mellett bevezetett programba közel háromszáz utánpótlásedző kerül be, akik esetében a tehetségkinevelő rendszerben a korosztályos országos bajnokságok eredményeit veszik majd alapul. Az államtitkárság az utánpótlásedzők támogatására szánt összeget a jövőben tovább növeli majd" - jelentette ki Szabó Tünde.

"Az elmúlt hetek találkozóit értékelve azt kell mondanom, hogy az átállás az új sportigazgatási rendszerre zökkenőmentesen zajlik. A szakszövetségek pozitívnak tartják a közvetlen és folyamatos kommunikációt a sportállamtitkársággal, és megtették a szükséges előkészületeket annak érdekében, hogy magas színvonalú közös munka kezdődhessen, amelyből a sportolók, edzők és a teljes sportszakma is profitálhat"- hangsúlyozta az államtitkár.

Szabó Tünde emlékeztetett rá, hogy a sporttörvény novemberi módosítása jelentős változásokat hozott, hiszen a sportirányítás és -finanszírozás a sportért felelős államtitkársághoz került vissza, így teremtve meg az egycsatornás, közvetlen támogatási rendszer gyakorlati megvalósulását, valamint megalakultak az új köztestületek is.

(MTI)