A kormány elkötelezett a gyermekszegénység felszámolása mellett, idén mintegy hárommilliárd forinttal támogatja az önkormányzatokat a hátrányos helyzetű gyermekek nyári étkezésének biztosításáért - mondta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

Az államtitkár a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: idén a kormány a tavalyinál mintegy 370 millió forinttal többet, összesen hárommilliárd forintot fordít erre a feladatra.

Kép letöltéseFotó: Láng Péter, Media11

Simicskó István, aki a XI. kerület KDNP-s országgyűlési képviselője is, a sajtótájékoztatón elmondta: Újbudán 650 rászoruló gyermek részesül a kamaraerdei táborban napi háromszori ingyenes étkezésben.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány azért küzd, hogy valamennyi rászoruló gyermek ingyenesen meleg ételhez juthasson.

(MTI)