Átadták kedden a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia új multifunkcionális sportcsarnokát, amelyet TAO-támogatással és önkormányzati forrásból, 791 millió forint összegű beruházással a régi városi uszoda épületéből alakítottak ki.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az átadó ünnepségen elmondta: a magyar kormány jó okkal tette a sportot kiemelt stratégiai ágazattá. Felismerte a sportban rejlő lehetőségeket, valamint, hogy a sport terén végzett fejlesztések pozitív hatással vannak az oktatásra, az egészségügyre, az ifjúsági és a családpolitikára, de kihatnak a szociális területekre és a környezet fejlesztésére is, akárcsak a gazdaság élénkítésére - fogalmazott.

Kiemelte: a magyar kormány elkötelezett a versenysport fejlesztése és az egészséges életmód elterjesztése mellett, hogy "kivívott sportoló nemzet státuszunk megőrizése mellett, a jövőben egészségesebb, sportosabb, igazi sportoló nemzetté váljunk". Mint mondta, Magyarországon a sport támogatottsága az elmúlt években jelentősen nőtt, és ez jól érzékelhető Kecskeméten is. A helyi önkormányzat ugyanis a város költségvetésében öt százalékot fordít sportcélokra, ami igen jelentős összeg - jelezte.

Szabó Tünde hangsúlyozta: a most átadott, korszerű, modern, látványos és sokoldalú központ nemcsak a város, de az egész ország javára válik, hiszen a kosárlabda-akadémia növendékein túl a mindennapos testnevelés keretein belül sportoló diákoknak is megfelelő körülményeket biztosít.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke az ünnepségen kiemelte: az országban működő tizenhárom kosárlabda-akadémia egyik legeredményesebbje a kecskeméti. Mint mondta: az akadémiákban folyó munkát igazolja, hogy a hét-nyolc évvel ezelőtti 22 ezer igazolt versenyzői létszám ma már több mint 60 ezerre nőtt.

Beszélt arról is, hogy idén a sportegyesületek és klubok 12 milliárd forint értékben igényeltek társasági adóból létesítményfejlesztéshez támogatást. A pénz jól hasznosult, csak a szövetség 150 tornatermet és több mint 10 sportcsarnokot épített vagy újított fel - tette hozzá.

Kiemelte: a jelenlegi sportpolitika révén a települések erősödésével is járó közösségépítés zajlik - hozzátéve, hogy szükség van arra a több száz sportlétesítményre, ami az elmúlt időszakban épült szerte Magyarországon. A sporteredmények ugyanis követik a létesítményfejlesztéseket, a lehetőségek bővülését és ma már egyre több gyermek sportolhat jó körülmények között - mondta.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere felidézte: az 1968-ban felépült létesítmény Közép-Európa első 50 méteres fedett uszodája, egyben Magyarország legmodernebb uszodája volt. Az akadémia sportfejlesztési pályázatát a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta. A beruházáshoz szükséges önrészt, a teljes összeg 30 százalékát pedig Kecskemét önkormányzata biztosította.

Mint mondta: a Mercedes-Benz Sport Akadémia átadása egy széles összefogás eredménye. A sportcsarnok jó célt szolgál, és nemcsak a kosárlabdázók használják majd, hiszen itt kapnak helyet a vívók, de egyéb sportágak számára is nyitva áll az épület, és a tervek szerint hamarosan egy sportrelikviákat kiállító múzeumot is megnyitnak.

Az ünnepség végén az első dobást követően megkezdődött az első mérkőzés, melyet a Kolozsvárra, az Európa-bajnokságra készülő felnőtt férfi kosárlabda-válogatott 20:24-re elvesztett az akadémistákkal szemben.

Ivkovicsné Béres Tímea, a kosárlabda-akadémia igazgatója az MTI-nek elmondta: a 2011-ben bezárt, leromlott állapotú, használaton kívüli uszodaépületből három év alatt kialakított multifunkcionális sportcsarnokban három sportpályát, egy center- és két gyakorló pályát, valamint öltözőket és irodákat alakítottak ki. Az épületen kívülről nem változtattak, mivel ipari műemlékké nyilvánították.

A Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia ötödik szezonját kezdi szeptemberben. A megalakulása óta eltelt évek alatt a szervezett keretek között, rendszeresen kosárlabdázó sportolói létszámot megduplázta. Az akadémia keretei között 600 leány és fiú sportol. Együttműködési megállapodást kötött a szerb Yubac Basketball Camppel, a nemzetközileg is elismert magaslati kosárlabdatáborral, valamint a világhírű belgrádi Partizan klubbal.

Emellett hat iskola tornatermeit és öltözőit újította fel Kecskeméten, valamint a szabadidőközpontban szabadtéri pályát épített. A sportcsarnok mellett pedig elkészült egy kültéri, kosárlabdapalánkkal ellátott pálya is.

(MTI)