A vízi túrázók tájékoztatására a vízi megállóhelyek minőségét tanúsító védjegyet vezetnek be, a tanúsítványt első alkalommal 12 megállóhelynek adták át csütörtökön a budapesti Római-parton, az egyik minősített megállóhelyen tartott sajtótájékoztatón.

A családi evezős túrák alakítják ki az igényt a gyerekekben arra, hogy felnőtt korban is evezzenek - mondta a tájékoztatón Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, aki kiemelte, hogy kevés országnak vannak olyan jó adottságai a vízi sportokhoz, mint Magyarországnak. Ezért sok külföldi is él ezzel a lehetőséggel, nekik szintén segítség az, hogy tudhatják: a megállóhelyen milyen szolgáltatásra számíthatnak.

Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára elmondta: a minősítést a Magyar Kajak-Kenu Szövetség dolgozta ki, de a nemzetgazdasági tárca hagyta jóvá, és a minisztérium a védjegy birtokosa.

A stilizált evezőlapátokat mutató védjegy egytől négy fokozatig utal a megállóhely minőségére - ismertette a helyettes államtitkár.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke pedig arról számolt be, hogy a szövetség kidolgozta a vízi túra megállóhelyek stratégiáját. Ez a sport legtöbb tavon illetve folyón űzhető. A megállóhelyek szívesen fogadják a kerékpáros és a bakancsos turistákat is - tette hozzá a szövetségi elnök.

A minősítést - mint a sajtóanyagból kiderül - a tisztálkodási, a szállás és a vendéglátó infrastruktúra színvonala határozza meg.

Az állami vezetők és a szövetségi elnök által átadott első tizenkét minősítés egy- illetve kétlapátos. A dunai megállóhelyek - például Leányfalu, Verőce, Nagymaros - mellet van közöttük tiszai, Sajó menti és orfűi is. További ötven lapátos minősítés folyamatban van.

Ez a minősítés a 2010 óta létrehozott nyolcféle védjegy-sorba illeszkedik, amelyet 1346 szolgáltató alkalmaz. Legtöbben a falusi szálláshely napraforgóit használják, szám szerint 859-en. A második helyen a szállodák csillagai állnak 405 hotellel. A minősített kempingek száma 35, míg a fürdőké 33.

(MTI)