Vasárnap reggel folytatódott a szombaton indult 34. SPAR Budapest maraton. Az esemény két napján mintegy 30 ezer sportoló és futni szerető állt rajthoz. A vasárnapi fő számot Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára indította útjára.

Az államtitkár elmondta: a résztvevők mindannyian példaképek, akik hírül viszik a mozgás szeretetét, a sport fontosságát és a közösségi sportolás örömét szerte az országban. Úgy fogalmazott: egyik legfontosabb feladatunk, hogy a fiataloknak át tudjuk adni a mindennapi testmozgás szeretetét, és az életük részévé váljon a mozgás-gazdag életmód, hiszen egyetlen egy eszköz van a kezünkben, amivel meg tudjuk őrizni és tartani az egészségünket, ami nem más, mint a sport. Az egészséges magyar fiatalság pedig egy egészséges nemzet alapköve kell, hogy legyen. A Szabó Tünde által vasárnap reggel elindított versenyen mintegy 8000 futó állt a rajthoz.

(MTI)