A sportért felelős államtitkárság támogatásával idén 81 kiemelt eseményre kerülhet sor Magyarországon.

Szabó Tünde államtitkár erről a keddi, budapesti nemzetközi sportmenedzsment-konferencián beszélt előadásában, amelyben részletesen szólt az idehaza megvalósuló kiemelt sporteseményekben való állami szerepvállalásra. Leszögezte, hogy a kormány a sportra nemzetstratégiai ágazatként tekint, "ezáltal a sportversenyek rendezésének támogatása kiemelt fontosságú cél, hiszen a sportirányítás hazai rendszerének átalakításával kitűzött hármas célrendszernek ez az egyik fontos eleme" - olvasható az államtitkárság tájékoztatásában.

Kép letöltéseFotó: EMMIA 2017. évi támogatott események közül kiemelte a júliusi vizes világbajnokságot, az augusztusi cselgáncs-vb-t, a kick-box világbajnokságot, a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot és a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. Hozzátette, hogy a tendencia a jövőben is folytatódik, s a sportszövetségek és egyéb szervezetek jelenleg már 51 hazai rendezésű nemzetközi eseményt regisztráltak, amelyek 2018-ban fognak megvalósulni.

A jövő évi támogatott események között szerepel többek között a birkózó-világbajnokság, a karatésok egyetemi világbajnoksága, az U20-as női kézilabda-vb, az erőemelő világbajnokság és a tájékozódási futók junior világbajnoksága.

Szabó Tünde megemlítette, hogy a hazai rendezésű kiemelt események nyomon követésére is alkalmas lesz a Nemzeti Sportinformációs Rendszer, amely 2017-ben "még tesztüzemben, jövő évtől azonban már élesben áll rendelkezésre".

(MTI)