A fal, amely az olimpiai bajnokok fala mellett áll, emléket állít az eddigi 31 magyar paralimpiai aranyéremnek és a 27 bajnoknak.

Kép letöltéseFotó: EMMISzabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott: a paralimpiai bajnokok halhatatlanná tételével hálálják meg a teljesítményüket, és azt, hogy példát mutatnak mindenki számára.

"Az első arany 1976-ban született, a legsikeresebb pedig az 1984-es játékok volt. Az idei, riói paralimpián a 43 magyar sportoló közül 33 pontszerző helyen végzett, 15-en pedig éremmel térhettek haza" - idézte fel Szabó Tünde.

Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros polgármestere emlékeztetett arra, hogy a Kossuth tér és a Jászai Mari tér között elhelyezkedő parkot 2014-ben felújította az önkormányzat, s a céljuk az volt, hogy mindenki számára pihenési, kikapcsolódási lehetőséget teremtsenek, ez alól a fogyatékkal élők sem kivételek.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke köszönetekkel kezdte beszédét:

"Sokan tettek azért, hogy ez az emlékmű létrejöhessen. Polgármester úr az első szóra partner volt, amikor megkerestük az ötlettel. Államtitkár asszony egy nagy bajnok, aki számára mindig is fontos volt a parasport." - fogalmazott, majd felsorolta az összes magyar paralimpiai bajnok nevét, közülük sokakat - így például az első és legfrissebb arany szerzőjét, Tauber Zoltánt, illetve Tóth Tamást - személyesen köszönthetett az ünnepségen.

"Azt szeretném, hogy ez a tábla közelebb hozza az embereket a parasportolókhoz, és segítsen abban, hogy a jövőben még többen tegyenek a paralimpiai mozgalomért. Magyarország nemcsak sportnemzet, hanem parasportnemzet is!" - mondta Szabó László.

A kétszeres paralimpiai bajnok Becsey János, aki maga is V. kerületi lakos, úgy fogalmazott: a régi bajnokok tették le az alapját annak, hogy ma már a paralimpikonok megbecsült tagjai a társadalomnak. Hozzátette: reméli, hogy a 2020-as tokiói és sikeres pályázat esetén a 2024-es budapesti játékok után még több név kerül majd fel a bajnokok falára.

A köszöntőket követően a felszólalók és több volt, illetve jelenlegi sportoló - Járomi Mónika, Vereczkei Zsolt, Szekeres Pál, Tóth Tamás és Tauber Zoltán - közösen leplezték le az emlékművet. A riói paralimpia egyetlen magyar aranyérmese, Tóth Tamás úgy fogalmazott: ez talán egy kis lépésnek tűnik, de számukra nagyon sokat jelent, és boldog, hogy az olimpiai bajnokok fala mellett immár az ő eredményeiknek is emléket állítottak.

Az ünnepség végén a sportolók egy mágneses táblán szimbolikusan kirakták a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat logóját.

(MTI)