A szervezők bemutatták a nyári, budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság "Kind of Magic" című kampányfilmjét, melyben az egyik főszerepet a kardozó Szatmári András, a 2017-es év egyéni világbajnoka játssza.

A két teljes éjszakán át forgatott alkotást ugyanaz a produkciós iroda készítette, amelyik a 2013-as budapesti vb kampányfilmjét. Az 50 másodperces kisfilm arról szól, hogy Szatmári a páston egy kissé ügyetlen varázsló trükkjeivel találja magát szemben, de semmi sem zökkenti ki nyugalmából és simán nyeri az asszót.

Vermes Iván rendező az egyik budapesti multiplex moziban tartott csütörtöki vetítés után elmondta, el akarták kerülni a heroizáló megközelítést, inkább a könnyedséget, szellemességet, játékosságot állították középpontba. Elárulta, hogy Szatmári fegyelmezett volt, jól alkalmazkodott a forgatás ritmusához, ahhoz, hogy hosszú várakozások után hirtelen koncentráltnak kell lenni.

"Szatmári Andrással zökkenőmentes volt a közös munka, bízom benne, hogy a végeredmény a nézőknek is tetszeni fog" - mondta.

Seress Zoltán színművész, aki asszóvezetőként tűnik fel a filmben, megtiszteltetésnek nevezte, hogy részt vehetett az elkészítésben. Mint mondta, három oka volt annak, hogy vállalta a feladatot: a sportág sikeressége, hogy korábban is kapcsolatba került már a vívással forgatáson, illetve hogy ilyen jellegű kampányfilmben nem szerepelt még.

"Próbáltam a maximumot nyújtani, úgy, mint a páston" - emlékezett vissza a forgatásra Szatmári András. - "Azért az, hogy két éjszakán keresztül kellett eljátszani a szerepet, nem volt egyszerű, de hihetetlenül jó stábbal dolgoztam, jó hangulatban telt az egész" - tette hozzá.

A bemutatóra lázzal, de combsérüléséből felépülve érkezett. Ezzel összefüggésben azt mondta, a másfél hét múlva kezdődő, düsseldorfi Európa-bajnokságon, majd a hazai vb-n is bízik a csapat jó szereplésében, és erre is helyezik a hangsúlyt, ugyanakkor úgy fogalmazott: "nem megyek a falnak, ha véletlenül Európa-bajnok leszek".

Emlékeztetett rá, hogy ha a válogatottnak összejön az olimpiai kvalifikáció, az egyéniben is garantálja három kardozó indulását, egyébként viszont legfeljebb egy léphetne pástra Tokióban.

"Ezt szeretnénk elkerülni" - szögezte le. Elárulta, hogy Eb-n címvédőként legalább döntőt szeretnének vívni, a vb-n pedig az első négy közé kerülés a cél.

A bemutatón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, azt tartja a legfontosabbnak, hogy egy ilyen nagyszabású világverseny, mint a vívó-világbajnokság, bevonzza a fiatalokat az adott sportágba.

"Az élsport mögött ott van az utánpótlás. A vb-n olimpiai és világbajnokokat fogunk látni, ez nagy élmény, pozitív hatással lehet a versenyzőkre" - vélekedett, hozzátéve, hogy egy ilyen kiemelkedő sportesemény megrendezése a sportágnak, a fővárosnak és az országnak is kedvező. Emlékeztetett rá, hogy amikor 2010-ben a kormány stratégiai ágazattá nyilvánította a sportot és megfogalmazódott, hogy minél több sportesemény jöjjön Magyarországra, "akkor az volt a cél, hogy a legnagyobbakat hozzuk ide", és idén például négy nagy világverseny is zajlott, illetve zajlik itthon.

"Ez azt mutatja, hogy sportnemzet vagyunk és sportoló nemzetté is szeretnénk válni. A példaképek vonzzák a sportba a fiatalokat" - mondta, majd hangsúlyozta, hogy a magyar kormány, ahogy eddig is tette, a jövőben is kiemelten fogja támogatni a vívósportot.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a sportág szempontjából rendkívül fontos időszak következik.

"Az Eb-n is szeretnénk jó eredményt elérni. Nem rakunk terhet a versenyzőkre konkrét célok megfogalmazásával, de nyilván tudják ők is, hogy mennyire fontos a jó szereplés az olimpiai kvalifikáció szempontjából." - mondta.

A világbajnokságról úgy fogalmazott: "arra készülünk, hogy hazai közönségünk előtt a lehető legjobbat hozzuk ki".

A konkrét eredményekre vonatkozó kérdés elől kitért, ugyanakkor a férfi kard-, a férfi párbajtőr- és a női kardcsapatot markánsnak és egységesnek nevezte.

A kampányfilm a BOK Csarnokban július 15. és 23. között sorra kerülő világbajnokság élő televíziós közvetítéseink felvezetéseként elsősorban az M4 Sporton lesz látható a következő hetekben. Székely Dávid csatornaigazgató leszögezte, "kifejezetten jó kampányfilmet sikerült létrehozni", majd elmondta, hogy a közmédia kiemelt figyelmet fordít a budapesti vívó-világbajnokságra.

"Tizenegy kamerával közvetítjük az Antenna Hungáriával együttműködve a döntőket, ezek közül hat olyan lassító kamera, ami a versenyzők és az asszók minden rezdülését megmutatja majd" - árulta el, hozzátéve, hogy a közmédia teljes portfólióját felhasználják a vb népszerűsítésére, így az M1 aktuális csatorna és az M4 Sport sporthíreiben, az m4sport.hu-n, valamint az MTI-ben is kiemelten foglalkoznak majd a budapesti világversennyel.

Az MTVA támogatásával készül a négyszeres olimpiai bajnok kardvívónak, Fuchs Jenőnek emléket állító "Fuchs Jenő: Az első ember" című dokumentumfilm is, melynek előzetesét a sajtóeseményen szintén levetítették. A film társproducere, a vízilabdázóként háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely és Czinke Gyula társrendező elmondta, hogy a kész produkciót ősszel mutatják be a Duna csatornán, de több nemzetközi fesztiválra is benevezik, sőt az alkotótársakkal azt tervezik, hogy a kardozó életéről nagyjátékfilmet is készítenek majd.

(MTI)