Sportról és innovációról tartanak kétnapos nagyszabású nemzetközi konferenciát a Testnevelési Egyetemen. A három szekcióban zajló konferencia megnyitóján Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mondott köszöntőt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Testnevelési Egyetemhez méltó, nívós előadókat felvonultató konferencia két napja remek alkalom, hogy a magyar sportban dolgozó, a magyar sportért tenni kívánó szakembereket új, friss, az előttünk álló években remekül használható információkkal, eszközökkel, jövőképekkel gazdagítsa.

Szabó Tünde elmondta, a kormánynak nagyon fontos, hogy a sportszakemberképzés fellegvárát, a Testnevelési Egyetemet, a tudományos kutatásokat és tevékenységeket, a sportban megjelenő innovációkat támogassa és segítse, amely a magyar sportban élőket, sportolókat, szakembereket, szervezeteket még eredményesebbé és még sikeresebbé tehetik.

Az államtitkár hangsúlyozta: fontosak a tradíciók, de legalább ennyire fontos a legújabb trendek követése, hiszen az innovációnak a sportban is kiemelt szerepe van, ettől kaphat új lendületet egy-egy sportág, klub és egyesület.

A magyar és angol nyelven is zajló konferencia a csütörtök esti gálavacsorával ér véget, addig több mint száz előadás hangzik el a megadott témakörökben.

Szabó Tünde zárszavában azt kívánta, hogy mindenki vigye magával azt a friss tudásanyagot, amelyre támaszkodva a jövőben még eredményesebben dolgozhat a magyar sportért, és amely által a környezetét is motiválja mind hatékonyságban, mind pedig sikerességben.

(EMMI)