Egy évvel az alapkőletétel után átadták az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium területén megépült tornatermet.

A kiemelkedő építészeti színvonalú iskola mellé tervezett épület a környezeti adottságokhoz igazodó speciális kialakítást kapott. A nagy szintkülönbség miatt az új épület süllyesztett kiszolgáló egységgel rendelkezik, az iskolából egy részben fedett átjárón keresztül közelíthető meg. A tornacsarnok megfelelő körülményeket biztosít a diákok számára a mindennapos testneveléshez. A kézilabdán kívül minden teremsportágra, köztük kosárlabdázásra, röplabdázásra és teremfocira is alkalmas.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára, Érd országgyűlési képviselője kiemelte: „A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program végrehajtása jó ütemben halad, a felgyorsult folyamatoknak köszönhetően az első ütem beruházásainak mintegy harmada 2017 tavaszáig megvalósult. Eddig 24 létesítményt vehettek birtokba a települési önkormányzatok és a térségek lakói, idén májusban már a harmadik tornatermet adják át. Gárdony és Pázmánd után most Érd gazdagodik egy sporteszközökkel és bútorokkal teljesen felszerelt tornateremmel, amelyhez öltözőblokk, szertár, elsősegély szoba és mosdók is épültek a nettó 260 millió forintos beruházásban.”

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelő államtitkára hangsúlyozta: „Az iskolai egészségfejlesztés egyik meghatározó területe az iskolai testnevelés és sport, mint az egészségtudatos, aktív életvezetésre nevelés eszköze. Ezért tartotta fontosnak a magyar kormány, hogy bevezesse a mindennapos testnevelést, amellyel a sport a fiatalok mindennapjainak részévé válva tanítja meg őket fegyelemre, koncentrációra és kitartásra. E beruházás jó hatást gyakorol a gyermekek sporthoz való hozzáállására, biztosítja a sportág-népszerűsítő, sportágválasztó foglalkozásokat, amellyel nemcsak népegészségügyi célok valósulnak meg, hanem a szakemberek felkészültsége, munkája is maximálisan érvényre jut.”

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program első ütemében országszerte 25 tornaterem, 24 helyszínen több mint 100 tanterem, 5 komplett iskola és 24 tanuszoda beruházás valósul meg. Az érdi tornaterem a huszonnegyedik átadott létesítmény a teljes egészében költségvetési forrásból finanszírozott programban.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(EMMI Sportért Felelős Államtitkárság)