Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Duna Arénában folytatott tárgyalásokat Laura Flessel francia sportminiszterrel. A találkozó jelentőségét növeli, hogy 2010 óta nem járt miniszteri szintű francia vezető Magyarországon.

Szabó Tünde először is gratulált a francia sportminiszternek a francia csapat remek teljesítményéhez a 17. FINA Vizes Világbajnokságon, amely jelenleg az éremtábla ötödik helyén áll.

Kép letöltéseFotó: EMMI

Laura Flessel a világbajnokság sikeres rendezéséhez gratulált és elismerését fejezte ki a sportesemény központi helyszíne, a Duna Aréna kapcsán.

A tárgyalás során Laura Flessel érdeklődését fejezte ki a mindennapos testneveléssel, illetve a magyar sportösztöndíj programokkal kapcsolatban.

Szabó Tünde bemutatta a magyar sportigazgatás rendszerét, és elmondta, hogy a magyar kormány kiemelt stratégiai ágazatként kezeli a sportot. Célrendszerének ezért egyik alappillére a mindennapos testnevelés, amely az általános és a középiskolások számára biztosítja a napi szintű legalább negyvenöt perces mozgást az iskolai tanmenetbe építve. Az aktív versenysport és a felsőfokú tanulmányok összehangolását pedig a Magyar Sportcsillagok ösztöndíj támogatja, amelyben félévente átlagosan 100 kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó felsőoktatásban tanuló sportoló részesül.

A francia sportminiszter a megbeszélés során kifejezetten szorgalmazta, hogy a két ország között együttműködési megállapodás szülessen a sport területén. Ismertette továbbá, hogy hol tart a 2024-es párizsi olimpiai pályázat. Elmondta, Franciaország mindenképpen a 2024-es olimpiát szeretné megrendezni és ehhez számít a magyar sportvezetés támogatására is.

Szabó Tünde és Laura Flessel megállapodtak abban, hogy minél hamarabb megkezdik az egyeztetéseket a két ország közötti együttműködés szerződéses aláírása érdekében.

(EMMI)